2013. május 20., hétfő

[Evangelium] 2013-05-20

2013. május 20. – Hétfő

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta,
hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint
az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek
és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?"
Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat.
Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti,
földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már
kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták."
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek?
Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!" Erre odavitték
hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda
rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?" Ő azt
felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe
taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és
segíts rajtunk!" Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden
lehetséges annak, aki hisz!" Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek,
Uram, segíts az én hitetlenségemen!"
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a
szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek!
Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!" Erre (a
gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment
belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték:
„Meghalt!" Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra
állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a
tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?"
Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak
imádsággal és böjtöléssel."
Mk 9,14-29

Elmélkedés:

Jézus nyilvános működése időszakában mindennapi jelenet volt, hogy
betegeket hoztak hozzá a gyógyulás reményében. A mai evangéliumban egy
olyan esetről van szó, amikor egy apa viszi Jézushoz fiát, akit
gyermekkora óta gyötör, megszállva tart a gonosz lélek. A tanítványok
hiába próbálkoztak a gonosz kiűzésével a fiúból, nem jártak eredménnyel.
Sikertelen próbálkozásuk után az apa és beteg gyermeke számára az egyedüli
remény Jézus maradt. A gyógyulásnak most is – mint általában Jézus más
csodáinál – feltétele a hit, mert „minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk
9,23). Hitből itt nincs hiány! Már önmagában azzal, hogy Jézus segítségét
kéri, kifejezi az apa, hogy hisz Jézus gyógyító erejében, hisz isteni
erejében. Hitének kifejezésére az apa így kiált fel: „Hiszek Uram, segíts
az én hitetlenségemen!" (Mk 9,24). Mintha csak ezt mondaná: hiszek,
hiszem, hogy meg tudod gyógyítani a fiamat, és ha van bennem a
hitetlenségnek, a kételkedésnek akár a legkisebb nyoma is, akkor te
szüntesd meg azt, nehogy a gyógyulásnak akadálya legyen!
Az eset elgondolkoztat: sokszor sikertelenül küzdök a rosszal, kevésnek
bizonyul erőm. Hiába igyekszem elhagyni rossz szokásaimat, gyenge vagyok.
Jézushoz fordulok-e ilyen esetekben? Hiszem-e, hogy tud rajtam segíteni?
Hiszek-e abban, hogy azért jött a világba, hogy az embereket meggyógyítsa
a lélek betegségéből, megszabadítson a bűntől? Jézus minden ember
megváltója. Engem is megváltott, új életre hív. Egy olyan életre, amelyben
nem a bűn, nem a gonosz lélek uralkodik rajtam, hanem ő.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és dicsőítünk
Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet! Urunk Jézus, igaz közbenjárónk az
Atyánál! Te jól ismersz minket és ismered szükségleteinket. Engedd csak
azt kérnünk, ami javunkra szolgál, s ami lelkünk üdvösségéhez szükséges.
Ámen.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130520.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum