2011. március 28., hétfő

[Evangelium] 2011-03-28

2011. március 28. - Hétfő

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom
nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom
nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három
évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész
földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni
Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is
sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai
Námán." Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak,
kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen
városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt
közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30


Elmélkedés:
Jézus jól ismerte azokat a názáretieket, akikhez beszélt a
zsinagógában, hiszen ebben a városban nőtt fel. A názáretiek is azt
gondolták, hogy jól ismerik Jézust, aki a körükben élt, és most
visszatért városukba.
A történet szerint mindkét oldal csalódott. Jézus csalódását az okozta,
hogy honfitársai nem fogadták el tanítását, amelyet más városokban oly
szívesen hallgattak az emberek. Csalódott, mert szívélyesebb
fogadtatásra számított és nem arra, hogy ellenségeskedőkkel és halálát
akarókkal találja magát szemben. A názáretiek emberek csalódását pedig
az okozhatta, hogy továbbra is csak egy ismerőst láttak Jézusban és nem
az Isten Fiát. Hogyan fogadom Jézust, amikor betér hozzám?
© Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus,
aki teljes odaadással fogadtad el
a kereszthalált üdvösségünkért,
tégy minket és a világ minden emberét
keresztáldozatod részesévé,
hogy létünk és cselekedeteink
szabad és tudatos részesedés legyenek
üdvözítő művedben.
II. János Pál pápa

________________________________
\
Aktuális:
Kedves barátaim!
Olvasgatom az új evangelizációs honlapon a hozzászólásokat:
www.evangelium365.hu
Olyan kép kezd kibontakozni előttem, mintha egyesek azt gondolnák, hogy
az immár közel 7 éve tartó evangelizációs munka megkoronázása,
csúcspontja az új honlap. Óriási dolog mindaz, ami eddig történt és
most elértük a kitűzött célt. Ez valóban nagyon kényelmes helyzet volna
számomra, de akik ismernek, jól tudják, hogy én nem így gondolkozom. Én
most úgy érzem, hogy az elmúlt hét év csak bemelegítés volt,
kipróbáltam, hogy mire alkalmas az internet. Elértük, hogy mostanában
28 ezer kapja e-mailben az e-vangéliumot. 30 millió e-vangélium üzenet
került küldésre az évek során és még legalább ennyi olvasás volt a
honlapokon. De mindez csak a bemelegítés volt, felkészülés a most
kezdődő munkára. Az igazi e-vangelizáció most kezdődik el. Amiről XVI.
Benedek pápa beszélt az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa felállítása
alkalmából, azaz, hogy használjuk az evangélium hirdetésére a modern
kommunikációs eszközöket, az most kezdődik el szerintem. Ehhez kérem a
segítségteket!
Az alappillérek a következők:
1. Imádkozzunk az evangelizáció eredményességéért és az evangéliumot
hirdetőkért! Imádkozzunk, hogy az evangélium nyitott szívekre találjon!
Imádkozzunk azért, hogy evangéliumot olvasó közösségből evangéliumot
hirdető közösséggé váljunk!
2. Kezdődjön el egy párbeszéd az evangéliumról az új honlapon!
3. Hirdessük az evangéliumot! Ajánljuk barátainknak! Hívjuk meg őket
rendszeresen közösségünkbe! Tegyünk bátran tanúságot arról minden
fórumon, hogy az evangéliumot olvassuk és abból élünk!
Terveim, elképzeléseim: A honlapot folyamatosan fejlesztjük.
Pillanatnyilag ennyire volt anyagi lehetőségünk, de hamarosan már
közvetlenül is lehet válaszolni a hozzászólásokhoz, új témákat lehet
majd nyitni és megvitatni a fórumokon. Terv továbbá, hogy
meghallgatható formában is elérhető, letölthető legyen az evangélium.
Ebbe a sorba illeszkedik a gyerekeknek és fiataloknak szóló Élő Kenyér
című újság. Bővebben:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/Elo_Kenyer_-_gyermekeknek_es_fiat
aloknak
Napokon belül indul az újsághoz kapcsolódó internetes játék
sok-nyereménnyel.
Apropó, internet! Az evangélium elérhető a Facebook-on is:
evangelium365. De nem ez a fő profilunk, mert nem akarjuk magunkat
megetetni a nagy amerikai cápával, inkább létrehoztuk az új honlapot.
Hamarosan elkészül az új evangelizációs plakát és szóróanyag, amelyet
Magyarországon kívül a határon túli magyaroknak i el szeretnék
juttatni. A terjesztéshez majd a segítségeteket fogom kérni. E
programokat az oldalon található módokon lehet támogatni:
http://www.evangelium365.hu/tamogatas
Előre is köszönöm mindenki támogatását!
Az e-vangelizáció közös feladatunk. A küldetés lényegéről a honlap alsó
menüsorában található Információ-nál olvashattok.
Köszönöm, hogy eddig is segítettétek az e-vangelizációt, és továbbra is
kérem közreműködéseteket és támogatásotokat!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum