2011. március 16., szerda

[Evangelium] 2011-03-16

2011. március 16. - Szerda

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt
hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem
kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a
niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az
ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is,
és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött,
hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a
nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás
szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint
Jónás."
Lk 11,29-32


Elmélkedés:
Jónás prófétáról és az ő szavára bűnbánatot tartó niniveiekről beszél
Jézus a mai evangéliumban. Mintegy példaként állítja elénk Ninive
városának lakóit, akik felismerték Isten küldöttét Jónásban és
megfogadták szavát.
Vajon ki az, aki napjainkban az ókori Ninivéhez hasonlító
nagyvárosainkban vagy más településeken ki mer állni a nagy
nyilvánosság elé a bűnbánatra és megtérésre szóló felhívással? Ki
hirdeti bátran az irgalom örömhírét? Ki meri elmondani a világban, hogy
Isten nem a vesztünket akarja, hanem megtérésünket? Ki figyel Isten
küldötteire manapság? Ki szívleli meg az isteni üzenetet és tart igaz
bűnbánatot?
A nagyböjt a bűnbánattartás ideje. A bűnbánatra pedig nem ember kér
minket, hanem maga Isten, akit megsértünk bűneinkkel, de aki ugyanakkor
irgalommal fordul felénk. Tegyünk tanúságot a bűnbánóknak irgalmazó
Istenről! Fordítsuk tekintetünket és mások figyelmét is a megváltás
nagy jelére, Krisztus kereszthalálára!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, tégy méltóvá minket, hogy az egész világon szolgálhassuk azokat
az embertársainkat, akik szegénységben élnek és halnak meg.
Add meg nekik a mai napon a mi kezünk által mindennapi kenyerüket, és a
mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömet.

________________________________
\
Aktuális:
Kedves barátaim!
Az ország szegényebb helyein szolgálatot végző atyákat továbbra is
lehet segíteni miseadománnyal. További információk:
http://zalalovo.plebania.hu/plebania/miseadomany
Sajtóapostolokat keresek az Élő Kenyér újság népszerűsítésére. Olyan
személyekre számítok, akik örömmel vállalják, hogy saját közösségükben,
plébániájukon vagy (egyházi) iskolájukban bemutatják és ajánlják a
szülőknek, nagyszülőknek az újságot. Ingyenes mintapéldányt,
információs anyagot szívesen küldök. Akik szívesen apostolkodnának,
kérem jelezzék szándékukat a zalalovo@gmail.com címen. Előre is
köszönöm a buzgóságot! Segítsük közösen a gyerekeket, hogy örömmel
olvassák az evangéliumot és szívesen jöjjenek a szentmisére!
Információk az újságról:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/Elo_Kenyer_-_gyermekeknek_es_fiat
aloknak
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum