2010. szeptember 10., péntek

[Evangelium] 2010-09-10

2010. szeptember 10. - Péntek

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: Vajon
vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem
nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már
olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében,
amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod
embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját
szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad
szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát
embertársad szeméből.
Lk 6,39-42

Elmélkedés:

Miként az ellenségszeretet a másik emberrel való kapcsolatunkban teremthet
egy egészen új helyzetet, ugyanúgy a lelkiismeretvizsgálat és a bűnbánat
új helyzetet teremt Istennel. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha
nem a másik esetleges vétkeivel törődünk, hanem a magunkéval. Márpedig
igencsak szükségünk van arra, hogy rendezzük Istennel való kapcsolatunkat,
hiszen e nélkül örök üdvösségünket tennénk kockára. Jézusnak azon szavait,
amely szerint legyünk olyan tökéletesek, mint a mesterünk, akkor
értelmezzük helyesen, ha az Ő személyére vonatkoztatjuk. Ő a mi mesterünk,
akit utánoznunk érdemes életvitelünkkel. Ő vezessen minket a lelki
tökéletesedés útján!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Mily nagy a te szereteted, Jézusom, testvérem, barátom és lelkem jegyese!
Nekem, aki Júdásnál inkább oly sokszor elárultalak, nemcsak a béke és a
szeretet csókját akartad adni, hanem eledelül adtad önmagad, és egyesültél
velem, sőt, engem, a semmi és méltatlan teremtményt önmagaddá formálsz,
mérhetetlen és végtelen Isten, én Teremtőm!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum