2010. szeptember 8., szerda

[Evangelium] 2010-09-08

2010. szeptember 8. - Szerda, Szűz Mária születése (Kisboldogasszony)

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt
Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket
fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem
akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja
el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így
szólt: József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert
a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak
nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől. Mindez pedig azért történt,
hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: Velünk az Isten.
Mt 1,18-23

Elmélkedés:

Az evangéliumokban Jézus gyermekkoráról szóló részek sokban különböznek.
Szent János írásában nem is található ilyen. Márk nem tulajdonít nagy
jelentőséget Mária személyének, Máté inkább Szent József szemszögéből
mutatja be Jézus születését és gyermekkorát, de Lukács kifejezetten Szűz
Mária oldaláról. Mindegyikben természetesen a gyermek Jézus áll a
középpontban.
Ha kifejezetten Mária magatartását nézzük, észrevehetjük, hogy egészen
passzív. Beleegyezik Isten akaratába, hozzájárulva, hogy Szentlélek
hatására megfoganjon méhében Jézus, és engedi, hogy József irányítsa
sorsát, de tulajdonképpen sohasem Mária a kezdeményező. Aki átengedi a
kezdeményezést és odaadja életét Istennek, azzal nagy dolgok fognak
történni életében.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki
fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg
nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen
lelkem jegyese.
Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és
mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg
magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.
Sziénai Szent Katalin

________________________________

Aktuális:
Kedves Barátaim!
Az evangelizáció minden korban egyház életének központjában állt, de
napjainkban különösen is fontossá vált. Ezt jelzi XVI. Benedek pápa
közelmúltbeli intézkedése, amellyel egy új Pápai Tanácsot állított fel,
amely az evangélium terjesztéséért felelős. Nálunk, Magyarországon is
fontos, hogy a krisztusi örömhír minél több emberhez eljusson.
Levelezőlistánknak közel 24 ezer tagja van. Szeretném, ha még többen
csatlakoznának lelki közösségünkhöz. Készítettünk egy plakátot, amelyet
minden templomban szeretnék elhelyeztetni. Az akció keretében Magyarország
1400 plébániájára 4400 plakátot küldtem (e héten várhatóan mindenhová
megérkezik), hogy minél többen tudomást szerezzenek a lista létezéséről, s
arról, hogy ők is megkaphatják naponta az evangéliumot. Az akció
költségeit adományokból finanszírozzuk.
Időközben többen jelezték, hogy a határon túli magyar plébániák
templomaiba is küldjünk. Kérlek benneteket, akinek van rá lehetősége,
támogassa az ügyet, hogy ez a terv is megvalósulhasson!
Szeretettel: István atya

Adományát elküldheti:
1. On-line plébániák honlapján: http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Kérem, válassza az adomány lehetőséget, majd az adomány céljánál jelölje
meg: e-vangélium
2. Átutalással a Zalalövői Plébánia számlájára:
Kérem, a közlemény rovatban feltüntetni: e-vangélium
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Utalás külföldről
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Postai utalvánnyal:
Cím: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Kérem, a közlemény rovatban feltüntetni: e-vangélium
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum