2010. április 29., csütörtök

[Evangelium] 2010-04-29

2010. április 29. - Csütörtök, Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító,
Európa társvédőszentje

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged,
Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől,
és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked!
Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az
Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja
nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és
terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat,
és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat
talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés:

Jézus biztatása egyaránt szól egykori tanítványainak és mai követőinek,
azaz nekünk: tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű. A
keresztény élet ezek szerint nem hittételek megtanulását vagy az isteni és
egyházi parancsok ismeretét jelenti, hanem Jézus életmódjának a
megtanulását. Nyilvánvaló, hogy tisztában kell lenni az előzőekkel is, de
még ennél is nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk arra, hogy a szelídségben,
a békességszeretetben, az irgalmasság és az alázatosságban egyre jobban
hasonlítsunk mesterünkhöz, Jézushoz. A Krisztustól való tanulás
életmódjának elsajátítását jelenti, amelynek az a célja, hogy megismerjük
és megszeressük Istent. Jézusnak az Atya iránti engedelmességét és
szeretetét megtanulni: ez számunkra az üdvösség lehetősége.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen;
hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe;
hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék;
hogy lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek;
hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell;
hogy szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem;
hogy értelmem éber és friss legyen az igazság - csak az igazság -
befogadására;
hogy akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet,
ami fölemel!

________________________________

Aktuális:
3 kötet csak 2 áráért. Szívünkben mély nyomot hagyott című könyvem három
év vasárnapi és ünnepnapi elmélkedéseivel megjelent. 1 kötet ára 1900, de
a három egyben csak 3800 Ft, tehát 1 kötet ingyen van. Aki kéri, ezen áron
és 700 Ft postaköltséggel (külföldre több) el tudom küldeni, akár névre
szólóan dedikálva is.
Megrendelhető tőlem a his@katolikus.hu címen a név és a postacím
elküldésével.
Horváth István Sándor
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum