2010. január 20., szerda

[Evangelium] 2010-01-20

2010. január 20. - Szerda

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél
kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e
szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna
kezű embert: "Állj ide középre!" Aztán megkérdezte a körülállókat:
"Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni
hagyni?" Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva
haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: "Nyújtsd ki a
kezedet!" A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok
kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként
okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés:

Jézus gyógyításai azt igazolják, hogy az irgalmas Isten az ember
segítségére siet. Megkönyörül a betegségtől szabadulni akaró emberen és
megajándékozza azzal, amire a beteg vágyódik, az egészséggel. Új
életminőséget, az élet jobb lehetőségét adja Isten. És ezt a jóságot soha
nem korlátozhatják emberi törvények vagy emberi szándékok. Az isten jósága
bármikor érvényesülhet a segítségre szoruló ember életében. Jézus jól
tudta, hogy szombati gyógyításai ellenérzést, sőt, a későbbiekbe nyílt
támadásokat váltanak ki a farizeusok részéről, mégis e napot is
felhasználja, hogy az irgalmasságot megmutassa. Az irgalmas szeretet
gyakorlása embertársaink iránt a mi számunkra is legyen legalább ennyire
fontos.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, állj mellettünk, oltalmazz minket!
Mentsd meg a bajban levőket, emeld fel az elesetteket, az imádkozóknak
mutasd meg magad! Segítsd a betegeket, vezesd vissza helyes útra a
tévelygőket! Tápláld az éhezőket, szabadítsd meg a foglyokat, erősítsd a
gyengéket, bátorítsd a kishitűeket! Add, hogy minden nép megismerjen
téged!
Szent Kelemen pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum