2010. január 17., vasárnap

[Evangelium] 2010-01-17

2010. január 17. - Évközi 2. vasárnap

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus
anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival
együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: "Nincs több boruk."
Jézus azt felelte: "Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én
órám." Erre anyja szólt a szolgáknak: "Tegyetek meg mindent, amit csak
mond!" Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára,
mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: "Töltsétek meg a
korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta
nekik: "Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A
szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a
vőlegényt, s szemére vetette: "Először mindenki a jó bort adja, s csak
amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig
tartogattad a jó bort."
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta
dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1-11

Elmélkedés:

Váratlan csoda egy váratlan helyzetben
A fiatal párok, akik házasságra készülnek, általában már az eljegyzés
napjától elkezdik tervezni és szervezni esküvőjüket. Mindenki arról
álmodik, hogy az ő esküvője lesz a világon a legszebb, s mindent megtesz
azért, hogy a nagy nap valóban felejthetetlen és emlékezetes legyen. A
szervezés, a készület célja az, hogy az álom, az álomesküvő megvalósuljon.
Az álmoknak talán csak a pénztárca szab határt, bár ilyenkor senki nem
sajnálja az anyagiakat. Mivel egyszeri és megismételhetetlen eseményről
van szó, mindent pontosan elő kell készíteni, nehogy bármi is megzavarja
vagy tönkretegye a házasságkötés szent napját. Manapság már külön
esküvőszervező cégek segítenek az előkészületekben és a lebonyolításban, s
ha valami váratlan helyzet áll elő, szakembereik azonnal megoldást
találnak mindenre. Kellemetlen meglepetések azonban még a gondos
előkészület ellenére is adódhatnak.

A mai vasárnap evangéliuma egy Kána városában élő fiatal párról számol be,
akiknek az esküvője körülbelül 2000 évvel ezelőtt történt. Ha egy mai,
esküvőszervezéssel foglalkozó cégre bízták volna az előkészületeket,
minden bizonnyal nem fordult volna elő az a botrányosnak minősíthető
dolog, hogy a lakodalom kellős közepén elfogy a bor. A kánai menyegzőn
viszont éppen ez történt, s emiatt az a veszély fenyegetett, hogy az
ünneplés váratlanul véget ér és nagy szégyenben marad az új házaspár. Ha
az esküvői öröm félbeszakad a bor hiánya miatt, akkor a lakodalom nem a
fiatalok örökre szóló esküje, hanem a szégyen miatt marad emlékezetes
mindenki számára. Jézus édesanyja rögtön érzékeli a veszélyt, s tudja,
hogy ha nem lép közbe valaki, akkor itt botrány lesz. De ki tud segíteni
egy ilyen helyzetben? Ki más mentheti meg a helyzetet, mint az ő fia,
Jézus? Mária látja a szükséget, s mivel már csak nagyon kevés bor
maradhatott, segítségét kérve egészen drámaian mondja Jézusnak: "Nincs
több boruk".

És itt álljunk meg egy pillanatra a történettel, mert két fontos
tanulságot érdemes megfogalmaznunk: Először is azt, hogy Jézus édesanyja
odafigyel ránk, s észreveszi, ha szükséghelyzetbe kerülünk. Látja
gondjainkat, észreveszi, ha emberi segítségre már nem számíthatunk. A
másik tanulság pedig az, hogy fiához, Jézushoz fordul a mi érdekünkben,
azt kérve tőle, hogy segítsen rajtunk isteni erejével. Égi édesanyánknak e
közbenjárása nagy segítséget jelent számunkra, ugyanakkor arra bátorít
minket, hogy közbenjárását kérjük, mert fia minden bizonnyal meghallgatja
őt.

Nézzük tovább az eseményeket! Ott tartunk, hogy egy nem várt esemény
megzavarja a menyegzőt, s ha kiderül, hogy nincs több bor, ez a tény
tönkreteheti az ünnepi alkalmat. A feszültség meglehetősen nagy, s ezt még
tovább fokozza, hogy Jézus látszólag elutasítja édesanyját, mintha nem
állna szándékában segíteni. Azt mondja, hogy még nem jött el az ő órája.
Mária viszont tudja, hogy ez nem a visszautasítás, nem az érdektelenség
jele. Ezért arra bátorítja a szolgákat, hogy mindent tegyenek meg, amit
Jézus mond. Mária cselekedete tanulságos számunkra, kérése ugyanis nekünk
is szól: tegyünk meg mindent, amit Jézus mond!

Ezt követően Jézus szokatlan dolgot kér, amikor arra utasítja a szolgákat,
hogy a vízzel megtöltött korsókból vigyenek inni a násznagynak. Közben
azonban csoda történik, a víz borrá változik, egészen kitűnő borrá. A
helyzet feszültségét ez a csodás dolog oldja fel, az ünneplés folytatódhat
tovább. A váratlan helyzetben váratlan csoda hozza a megoldást.

Miután a kánai násznéppel együtt mi is megnyugodtunk, nézzük meg legalább
röviden a történet jelentőségét. A víz borrá változtatása volt Jézus első
csodája. A tanítványok számára ekkor vált első alkalommal láthatóvá,
megtapasztalhatóvá, hogy Mesterük csodatévő erővel rendelkezik. János
evangélista megfogalmazása így hangzik a történet végén: Jézus ezzel a
csodával "kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne" (Jn
2,11). Nem az ifjú pár tehát a lényeg a történetben, s nem is a bor, hanem
Jézus áll a történés középpontjában, aki feltárja istenségét. Ezt most még
csak a tanítványai látják, ők ismerik fel, ők hisznek benne. Később, más
csodák alkalmával még több emberben ébresztenek hitet Jézus csodái.

Befejezésül még egy gondolat, amely talán leginkább azoknak szól, akik
nehéz élethelyzeteikben tanácstalanok, nem tudják, kihez forduljanak
segítségért, s kétségbeesetten szaladgálnak fűhöz-fához. A kánai menyegzőn
a segítség nem kívülről érkezik. Nem kell hívni senkit, s nincs szükség
szakértő esküvőszervezők ötleteire. Aki segít, mindvégig jelen van, ott ül
a vendégek között, s amikor eljön az ő órája, akkor cselekszik. Ő Jézus.
Ha hiszünk benne, s ha hiszünk istenségében és isteni erejében, akkor
észre fogjuk venni csendes jelenlétét életünkben. Itt van köztünk, és
képes bármikor csodát tenni, képes mindig segíteni.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor megkeresztelkedtél, a mennyei Atya
kinyilvánította, hogy az ő szeretett Fia vagy. Az ő tanúságtételét
követően első alkalommal a kánai házaspár ünnepén mutattad meg isteni
dicsőségedet és erődet tanítványaid előtt. Csodát tettél, egy ajándékozó
csodával segítettél. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák nélkül is
érezhetjük, ha hit él szívünkben. Édesanyád, Mária közbenjárásával
fordulunk hozzád: Mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy tanítványaid
legyünk és higgyünk benned! Nem kérünk látványos csodát, mert elég nekünk,
ha tudjuk, hogy köztünk vagy és segítségedre bármikor számíthatunk.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum