2009. november 5., csütörtök

[Evangelium] 2009-11-05

2009. november 5. - Csütörtök, Szent Imre herceg

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
"Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.
Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt
megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok
azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom
nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál
nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja
őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj,
nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön
abban az órában, amikor nem is gondoljátok."
Lk 12,35-40

Elmélkedés:

A várakozás látszólag vagy a külső szemlélő számára teljesen felesleges,
tétlen dolog. Sok esetben valóban időpazarlásnak számít. Tegyük hozzá még
azt is, hogy az emberek általában nem szeretnek várakozni, és sokan
könnyen elveszítik türelmüket, ha valaki megvárakoztatja őket, később
érkezik, vagy nem jön időben például az autóbusz. A Jézus jövetelére való
éber várakozás, amelyre maga az Úr bíztat minket a mai evangéliumban,
egészen más várakozás. Az Őt váró ember szíve előre tekint, az érkezés
pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre,
aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két
személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnunk!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, te megszelídítetted a haláltól való félelmünket, hiszen életünk
végét az igazi élet kezdetévé változtattad. Pihenteted egy kicsit
testünket, csak egy egészen picit, aztán felébresztesz a végső
harsonaszóval.
Azoknak, akik félnek, a Kereszt jelét adtad, hogy megsemmisítsd az
ellenséget és biztosítsd nekünk az életet, ó, örök Isten, akinek már anyám
méhéből felajánlottak, és akit minden erőmmel szeretek.
Állítsd mellém a világosság angyalát, hogy elvezessen az enyhülés helyére,
ahonnan a szomjunkat csillapító forrás fakad.
Ne válasszon el engem a mélység választottaidtól! Ne emlékezz többé
bűneimre!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum