Abban az időben:
Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje
gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést
nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva
mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!"
Mt 5,1-12a
Elmélkedés:
A menny felé
Amikor még egészen fiatal pap voltam, a plébánia ifjúsági közösségének
tagjai közül az egyik egyetemista nagyszerű lehetőséget kapott: egy évre
kimehet Angliába tanulni. Az ilyen ösztöndíjat persze nem szabad
visszautasítani, ezért a lány, akinek a jól bevált szokás szerint most is
az Eszter nevet adom, kiutazott Angliába tanulni. Azokban az években a
mobiltelefonozás igencsak gyerekcipőben járt, de az internet és az
e-mailezés sem volt elterjedve még. Emiatt Eszter számára a legnagyobb
probléma az itthoniakkal való kapcsolattartás volt. A levelek viszont néha
hetekig is úton voltak. Az idegen környezetben, távol szülőföldjétől és
családjától, Esztert gyakran elfogta a honvágy érzése. Nem okozott nála
komolyabb lelki betegséget, de sokszor sírásra fakadt, annyira hiányzott
neki az otthona. Hazavágyó szíve fájdalmát egyedül csak annak gondolata
tudta csillapítani, hogy minden nappal közelebb kerül ahhoz, hogy végre
hazatérhessen. Volt ám nagy öröm, amikor hazaért, s egy csapásra
megnyugodott, amikor a saját ágyában alhatott végre. Meg is fogadta, hogy
ilyen hosszú időre nem megy el soha többé otthonról.
A honvágy érzését nehéz volna elmagyarázni azoknak, akik még nem élték át,
de mindenki elhiszi nekem, hogy a honvágy egy nagyon erős emberi érzés.
Ma, Mindenszentek ünnepén azért hozakodtam elő Eszter honvágyának
történetével, mert ennek segítségével talán könnyebben megérthetjük a
szentek vágyakozását. A szentek életét, életrajzát tanulmányozva
észrevehetjük, hogy mindannyian erősen vágyakoztak a mennybe, de nem mint
idegen országba, hanem mint igazi hazájukba. Tudták, hogy földi életüket
le kell élniük, teljesíteni kell kötelességeiket ebben a világban, és el
kell végezniük mindazt a feladatot, amit a jó Isten bízott rájuk, de
mindemellett erős vágy élt bennük, hogy eljussanak a mennybe. A földi
létet csak ideiglenesnek tekintették, amely után eljuthatnak a végső
célhoz. Ebben az értelemben nyugodtan mondhatjuk, hogy a szentek valójában
azt érezték, amit mindannyian, amikor honvágyunk van. Hitünk szerint a
szentek vágya beteljesedett, azaz el is jutottak a mennyországba.
Mindenszentek ünnepének evangéliuma a nyolc boldogságot tárja elénk Jézus
tanításában. E mondások a boldogsághoz vezető utat mutatják meg, amely
utak egyúttal a mennybe vezető utak. Boldogságunk, emberi életünk
boldogsága akkor teljesedik be, amikor eljutunk a mennybe, ahol Isten vár
bennünket, s ahol örökre együtt lehetünk Ővele. De vajon miért nem
vágyakozik sok ember a mennye? Miért keresik oly sokan a boldogságot az
evilági dolgokban? E kérdésre a választ az emberről, az emberi életről
való felfogásban kell keresnünk. Ha valaki kételkedik a teremtő Istenben,
s ha valaki kétségbe vonja, hogy az ember az Isten teremtménye, akkor az
ilyen ember nem fog a mennybe törekedni. De ha elfogadjuk, hogy minden
ember Istennek, az Ő szeretetének köszönheti életét, akkor az lesz a
célunk, hogy örökre együtt legyünk Istennel, aki szeret minket, s hozzá
vezessen életünk.
A középkor minden bizonnyal egyik legnagyobb művészének, Michelangelonak
jól ismert alkotása az Ádám teremtése című freskó, amely a Vatikánban, a
Sixtus-kápolna mennyezetén látható. Ádám teste már kész van, a föld
porából formált ember a puszta földön fekszik. A festmény azt a pillanatot
ábrázolja, amikor Isten életet ad az anyagnak, életet ad a teremtett
embernek. Isten erőteljes keze lenyúl az égből, a mennyből, hogy
megérintse Ádám még ernyedt, a térdén támaszkodó kezének ujját. Ádám
egyedül van, egyedül várja az agyalok seregével körülvett Isten érintését.
De a két ujj nem is találkozik, hiszen nincs szükség fizikai érintésre, a
teremtéshez elegendő Isten akarata. A csodálatos festmény azt sugallja,
azt tanítja, ami egyúttal keresztény felfogásunk is: az ember az Isten
teremtménye. A festmény alkotója, Michelangelo Buonarotti a következőket
írta ötszáz évvel ezelőtt: "A lélek a mennyben született és a menny felé
kell irányulnia, túlszárnyalva a világon. A bölcs ember, elismerem, nem
talál nyugalmat abban, ami múlandó, és nem adja szívét valamiért, ami függ
az időtől." Ez a művész saját felfogása az emberről, és ez egy keresztény
tanításnak megfelelő felfogás.
Legyen életünk végső célja az, hogy kövessük a szenteket a mennybe, ahol
együtt lehetünk a mi Istenünkkel! Örüljünk és ujjongjunk, mert Ő lesz a mi
jutalmunk az égben!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Áldott vagy, atyáink Istene, századok századain át minden dicséretre és
magasztalásra egyedül méltó, mert mindenben a te akaratod valósul meg, és
nem az emberé. Te vagy az, aki megtanítod a benned hívőket, hogy
akaratodat cselekedjék, és csodáidat minden időkön át hirdessék, mert
Szentlelked vezet mindenkit a jóban, saját szívének és akaratának ihletése
által.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése