2009. június 10., szerda

[Evangelium] 2009-06-10

2009. június 10. - Szerda

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy
azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem
megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg
az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy "í" betű sem, sőt
egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is
eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket,
azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki
megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19

Elmélkedés:

Saját szavai szerint Jézus nem eltörölni akarja az isteni Törvényt, hanem
"tökéletessé tenni", vagy ahogy más fordítások mondják "beteljesíteni". De
mit jelent ez? Mindenekelőtt azt, hogy Jézus rendet tesz a különféle
törvények között abban a tekintetben, hogy megkülönbözteti az eredeti
isteni parancsokat és a vallási csoportok által, az évszázadok során
hozott emberi szabályoktól. Az előbbiek természetesen továbbra is
megtartandók, az utóbbiak azonban nem, és sok esetben éppen ezek miatt
bírálja többek között a farizeusokat. Jézus ugyanakkor visszaállítja a
törvények között a helyes sorrendet, azaz újból előre veszi a szeretet, az
igazságosság és a könyörület gyakorlását, mint olyan kötelességeket,
amelyeket Isten kíván tőlünk. Harmadszor pedig Jézus rávilágít a törvények
mögötti szeretetre, mint azok megtartásának legfőbb elvére.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Koldusként jövök hozzád, mert te hívsz, aki gazdag létedre értem szegény
lettél, hogy szegénységeddel gazdaggá tedd koldus voltomat.
Gyengélkedőként jövök hozzád, mert nem az egészségeseknek, hanem a
betegeknek van szükségük orvosra. Bicegve jövök hozzád és ezt mondom:
Irányítsd lépteimet a te ösvényeiden! Mint vak tapogatózom hozzád és ezt
mondom: Világosítsd meg szememet, hogy soha ne aludjam a halál álmát!
Szent Ágoston
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum