2008. szeptember 19., péntek

[Evangelium] 2008-09-19

2008. szeptember 19. - Péntek

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és
hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony,
akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított:
Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes
intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik
vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés:

A tizenkét apostol mellett asszonyok alkotják azoknak a második
csoportját, akik Jézussal vannak tanító körútja során. Lukács evangélista
fontosnak tartja jelenlétük és mindennapi szolgálatuk kihangsúlyozását.
Azt jelzi ezzel, hogy az Isten Országáról szóló tanítás mindenkinek, tehát
a nőknek is szól. Lukács azt is említi, hogy ezek a nők mind köszönhetnek
valamit Jézusnak, valamennyiüket megszabadította valamilyen rossztól. Mind
éppen e szabadítás révén kerültek az Úrral kapcsolatba, s nem bizonyultak
hálátlannak, hanem szeretettel segítették őt.
Mit kaptam én Jézustól? Mit segíthetek neki?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Áldjon meg benneteket az Úr és őrizzen meg titeket. Mutassa meg nektek
orcáját és könyörüljön rajtatok. Fordítsa felétek arcát és adjon nektek,
nővéreimnek és leányaimnak békességet, és mindazoknak, akik közétek
jönnek, és meg is maradnak közösségetekben, és a többi most élő és
eljövendő nővérnek is, akik mindvégig állhatatosan kitartanak a szegény
úrnők monostoraiban.
A mennyei Atya adja meg nektek és erősítse is meg rajtatok ezt a
szentséges áldást a mennyben és a földön: a földön, a küzdő Egyház szolgái
és szolgálói között, sokszorozza meg bennetek kegyelmét és erejét, a
mennyben pedig, a győzelmes Egyház szent férfiai és szent asszonyai
között, magasztaljon fel és dicsőítsen meg benneteket!
Assisi Szent Klára áldása
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum