2008. szeptember 17., szerda

[Evangelium] 2008-09-17

2008. szeptember 17. - Szerda

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: "Kihez hasonlítsam e nemzedék
fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek,
akik így kiáltoznak egymáshoz:
"Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok."
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt
mondjátok: "Ördöge van." Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt
mondjátok: "Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök
barátját!" Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták."
Lk 7,31-35

Elmélkedés:

Vannak olyan emberek, akik mindig a saját fejük után mennek, állandóan a
maguk elképzeléseit akarják megvalósítani, s nem törődnek mások
véleményével vagy figyelmeztetésével. Ők azok, akik senkire sem
hallgatnak. A mai evangélium olyanokról szól, akik még Jézusra sem
hallgatnak. Mások szívesen mennek hozzá még távoli vidékekről is, hogy
hallgassák tanítását, de ők nem szívlelik meg szavait. Érdekes, hogy Jézus
ugyan szóvá teszi ezt, még bosszantja fel magát. Nem lesz indulatos és nem
akarja erőszakkal megtéríteni őket. Meghagyja szabad akaratukat és
döntésüket. Jól tudja, hogy ezekkel az emberekkel nem lehet sokat kezdeni,
mert ők nem magukban keresik a hibát, hanem a nekik szóló tanításban vagy
tanítóban. Tudja, hogy igazat tanít, s szavait az ő cselekedetei
igazolják.
Hallgatok-e nekem szóló szavára?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Én Uram, Istenem, te csak attól vagy távol, aki maga távolodik el tőled.
Minden pillanatban szerethetlek, és így minden az enyém lehet: Isten az
enyém és minden az enyém, ha szeretek! Isten maga az enyém és énértem van!
Krisztus is az enyém, egészen értem van!
Keresztes Szent János

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Örömmel jelzem, hogy ezen a héten elérkezünk ahhoz, hogy immár 15 ezer
személy olvassa az E-vangéliumot.
Ebből az alkalomból ismét 2 szentírás keresi gazdáját. Az egyiket a 15
ezredik feliratkozó kapja ajándékba, a másikat pedig az, aki őneki ajánlja
az e-vangéliumot.
Köszönöm, hogy eddig is és ezután is lelkesen terjesztitek Krisztus
evangéliumát.
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum