2007. szeptember 11., kedd

[Evangelium] 2007-09-11

2007. szeptember 11. - Kedd

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten
imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott
közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek
is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,
Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab
fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány
sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből,
Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy
hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok
is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta
őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés:

Jézus nem számára ismeretlen emberek közül választotta ki tizenkét
apostolát, hanem azoknak a tanítványoknak a köréből, akik már egy ideje
követői voltak. Sok tanítványa közül most egy belső kört hoz létre, akik a
többieknél szorosabb kapcsolatba kerülnek vele, s akakre később küldetést
bíz. Az apostolok száma azt jelzi, hogy a tizenkét törzsből álló
ószövetségi nép helyébe Jézus létrehozza az újszövetség népét. Az
apostoloknak éppen az lesz a küldetése, hogy ennek az új népnek, az egyház
közösségének első vezetői legyenek. A kiválasztást az Atyával való
imádkozás előzi meg, amely azt jelzi, hogy a cselekedet Istentől ered. Az
apostoli alapokon nyugvó egyház tagjaként én is Krisztus közösségéhez
tartozom.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Emlékezzél meg, Uram, egyházadról,
szabadítsd meg minden gonosztól,
és tedd tökéletessé szeretetedben,
és gyujtsd össze a négy szél irányából
a megszenteltet országodba,
amit neki készítettél!
Jöjjön a kegyelem és múljon el e világ!
Hozsanna Dávid Istenének!
Aki szent, jöjjön, aki nem, térjen meg!
Jöjj el, Uram! Ámen!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum