2020. február 10., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. február 11. kedd

2020. február 11. – Kedd

Evangélium

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?"
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok."
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán" vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek."
Mk 7,1-13

Elmélkedés

Miután a tegnapi evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy mi volt az emberek tapasztalata Jézusról, folytassuk ma gondolatainkat azzal, hogy mi volt a tapasztalata a vallási vezetőknek, az írástudóknak és a farizeusoknak. Róluk és az őket illető jézusi bírálatról szól a mai részlet, de számos más helyen is találkozunk velük. Mit tapasztalnak ők? Kit látnak ők?
Fellépett egy ember, aki bármiféle képzettség nélkül tanítónak tartja magát. Nem tudni, hogy ki volt a mestere, nem tartozik egyetlen írástudói iskolához sem. A törvényeket jobban ismeri, mint azok, akik azt évekig tanulták. A törvényeket olykor úgy értelmezi, ahogyan azt sehol sem tanítják. Nem beszél hangosan, mert halk szavát is meghallja az, akinek szól. A fennhangon őt vádlókat halk szavával gyorsan elcsendesíti. Ahol megszólal, ott elgondolkodnak az emberek saját életükről, bűnbánat ébred a szívekben, a vakok látni, a süketek hallani, a bénák járni kezdenek. Mert szavának ereje van, gyógyító ereje, a természeti erőknél is nagyobb ereje, sorsfordító ereje, testet és lelket megtisztító ereje, életet megváltoztató ereje, halottakat életre keltő ereje. Ezt az erőt és hatalmat az írástudók és a farizeusok veszélyesnek tartják. Veszélyesnek saját tekintélyükre és tisztségükre. Ha mindenki Jézusra hallgat, akkor ki fog rájuk hallgatni? Ezért gondolják úgy egy idő után, hogy jobb volna elhallgattatni Jézust.
Jézus jól ismeri őket. Ismeri téves törvénymagyarázatukat, hamis vallásosságukat, képmutatásukat. És persze erről sem hallgat, hanem nyíltan a szemükbe mondja. Szavaiból világosan megtudom, hogy mitől kell távol tartanom magam a vallási életben.
© Horváth István Sándor


Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200211.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum