2019. november 8., péntek

[Napi e-vangelium] 2019. november 09. szombat

2019. november 9. – Szombat, A Lateráni-bazilika felszentelése

Evangélium

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság."
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?" Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!" A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?" Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Elmélkedés

A Lateráni Szent János-bazilika Rómában található, ez a négy legnagyobb bazilika egyike, ez a mindenkori római pápa székesegyháza. A bazilika felirata saját rangját hirdeti: „a város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje." A templom a IV. században épült és I. Szilveszter pápa szentelte fel a Legszentebb Üdvözítő tiszteletére, majd később az Üdvözítő Jézus Krisztuson kívül két másik személyt is védőszentjévé nyilvánítottak, Keresztelő Jánost és János apostolt. Ennek a templomnak a felszentelését ünnepeljük a mai napon.
Az evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus kiűzi a kereskedőket a jeruzsálemi templomból. Isten házából, jelen esetben annak előcsarnokából eltávolíttat minden olyan tevékenységet, amelyet méltatlannak tart. Amikor kérdőre vonják őt magabiztos és határozott cselekedete miatt, akkor talányos kijelentést tesz: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!" A kérdezők természetesen a kőből épült templomépületre gondoltak, ahol éppen tartózkodtak, de Jézus saját testének templomáról beszél, amelyet a halál lerombol, de a feltámadás által újjáépül harmadnapon.
Minden templom az Isten háza és az Istennel való találkozás szent helye. Minden templomban jelen van Jézus az Oltáriszentségben, ő vár, ő hív engem. Ő akar szeretetközösségben élni velem és ő szenteli meg életemet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk! Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük közelségedet és jelenlétedet, miként azt a három kiválasztott apostol a színeváltozás hegyén megtapasztalta. Azokban a napokban és órákban, amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott él a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye, mert a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás. Istenünk, jó nekünk veled lennünk, veled élnünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20191109.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum