2019. szeptember 3., kedd

[Napi e-vangelium] 2019. szeptember 04. szerda

2019. szeptember 4. – Szerda

Evangélium

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!" Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem." Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

A kafarnaumi zsinagógából Péter házába visz Jézus útja. Vélhetően ez a ház szolgálhatott szálláshelyül kafarnaumi tartózkodása idején. Péter házában újabb csodát tesz. Ahogyan az imént a gonosztól szabadította meg az embert, most Péter anyósát szabadítja meg a betegségtől, a láztól.
Az eset kapcsán két dologra érdemes felfigyelnünk. Amint Jézus megérkezik a házba, „mindjárt szóltak is neki" a beteg érdekében. Nyilvánvalóan Péter családjának többi tagja közölte az Úrral a betegség hírét. Ugyan nincs kifejezetten megemlítve, hogy kérték volna a gyógyítást vagy szavaikkal kifejezték volna Jézus csodatévő erejébe vetett hitüket, de bizonyára erről van szó. Nem szóltak volna Jézusnak, ha nem lett volna tudomásuk arról, hogy képes meggyógyítani a betegeket és nem várták volna tőle ezt ebben a helyzetben. És ezt egészen természetesen teszik. Ahol Jézus megjelenik, ott számíthatnak a segítségére. A másik érdekesség, hogy Jézus a legtermészetesebb módon tesz csodát. Nincsenek kérdései vagy kívánságai, a beteghez lép és megszünteti lázát.
A történet ezzel még nem ér véget, hiszen nem csak Péter családtagjainak van tudomása arról, hogy Jézus meg tud szüntetni mindenféle testi, lelki betegséget, hanem a város lakóinak is. Ezért odaviszik a betegeket, hogy gyógyulást kérjenek számukra, ő pedig mindenkit meggyógyít.
Bizalommal és hittel kérem-e Jézus segítségét?
© Horváth István Sándor


Imádság

Áldott legyél, Urunk, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy feltárod előttünk a feltámadás reménységét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190904.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum