2019. augusztus 11., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2019. augusztus 12. hétfő

2019. augusztus 12. – Hétfő

Evangélium

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad." Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?" – „De igen" – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?" „Az idegenektől" – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!"
Mt 17,22-27

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet helyszíne Kafarnaum városa, ahol Jézus többször is tartózkodott, hiszen itt lakott Péter apostol, s bizonyára az ő házában szokott megszállni. A téma a templomadó megfizetése, amit a kafarnaumi adószedők vetnek fel. Nem azokról az adószedőkről, vámosokról van itt szó, akik a rómaiak számára szedték be az adókat, s akiket e tevékenységük miatt a nép megvetett, hanem olyan személyekről, akik a jeruzsálemi templom fenntartására gyűjtötték az adót. Jézus nem akarja kivonni magát e kötelezettség alól, nem akar botrányt okozni az adó meg nem fizetésével, azért a maga módján gondoskodik arról, hogy a templomadó megfizetésre kerüljön. Mestere utasítását követve Péter kifog egy halat, aminek a szájában talál egy pénzdarabot. A pénz két személy templomadójának megfelelő összeg, ebből megfizeti Jézus és maga után a templomadót.
Máté evangélista leírása alapján azonban világossá válik számunkra, hogy nem is az adófizetés miatt érdekes az eset, hanem Jézus ehhez kapcsolódó kijelentése miatt. Az Úr azt állítja, hogy a fiak mentesek az adófizetés alól. A jeruzsálemi templom az Isten háza. Jézus az Isten Fia, tehát őt, a Fiút nem terhelné az adófizetés kötelezettsége, mégis megteszi ezt. Jézus tehát itt tanítást ad arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és az istenfiúság határozza meg egész földi életét.
© Horváth István Sándor


Imádság

Üdvözítő Istenünk! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a te akaratod az volt, hogy szenvedésével és halálával váltson meg bennünket Jézus. Be kell látnunk: félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük a te szándékaidat! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. A te irántunk való szereteted legnagyobb tanújelét láthatjuk abban, hogy Fiad, Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Segíts felismerni Jézusban Megváltónkat!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

Sok évvel ezelőtt Csángóföldre is tudtunk havonta Élő Kenyér gyermekújságot küldeni 24 oktatási intézménybe a magyar gyerekeknek. Ezt azonban a politika egykor leállította, így Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék maradt az utóbbi évekre jótékonysági előfizetés keretében. 2018-ban jóra fordult a helyzet és sikerült újra kapcsolatot kiépítenem a Csángóföldi magyarokhoz. Jelenleg 31 intézményben mintegy 2000 gyermek tanul magyarul. Mivel nem volt elérhető számukra vallásos irodalom, ezért örömmel fogadták a felvetést, hogy az Élő Kenyér gyermekújságot havonta megkapják.

Az e-vangélium olvasók támogatásának köszönhetően 2018. szeptembertől egy éven át (2019. augusztusig) intézményenként 10-10 újságot kaptak a gyerekek. Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik ezt a programot tavaly támogatták.

Az eredeti terv az volt tavaly, hogy intézményenként 5-5 újságot kapjanak a gyerekek, de az adakozóknak köszönhetően a duplája lett. Idén, a tanév kezdetétől, azaz szeptembertől folytatódik a program, amihez szeretném a segítségeteket kérni. 155 olyan jószándékú személyt keresek az e-vangélium olvasók körében, akik egy-egy csángóföldi magyar gyermek számára felajánlanak 1 éves jótékonysági előfizetést, ami 8000 Ft-ot jelent. Az újságot havonta nem a felajánlóknak küldjük, hanem már megszerveztük annak eljuttatását és szétosztását. A gyerekek természetesen ingyen kapják az újságot.

Ha lesz 155 jószándékú adakozó, akkor minden intézmény kap havonta 5 újságot 12 hónapon keresztül idén szeptembertől 2020. augusztusig. De előfordulhat, hogy idén is összejön a tervezett kétszerese.

Kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa a programot az alábbi lehetőségeken. Hálásan köszönöm segítségteket!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2019. augusztus 12.

Köszönjük, hogy Ön is támogatja a programot! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el:

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

Utalás külföldről:
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUH

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a csángó-magyar gyerekeknek szeretne adományt küldeni és ehhez kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190812.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum