2018. december 4., kedd

[Napi e-vangelium] 2018. december 05. szerda

2018. december 5. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton." A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?" Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?" „Hét, és néhány apró halunk" – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

Elmélkedés

Miért olvassuk a liturgikus rend szerint az adventi időszakban a csodálatos kenyérszaporítás történetét? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy Jézus korában elterjedt volt az az elgondolás, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd a rendkívüli csodát, amikor a pusztában vándorló népet a mindenható Isten mannával, égből alászállt kenyérrel táplálta. Amikor az emberek azt látták, hogy Jézus a kevés ételből, mindössze hét kenyérből és néhány halból csodálatos módon annyit oszt szét, amennyi több ezer embernek elegendő, akkor eszükbe jutott ez a vallásos elképzelés, hogy joggal gondolták, hogy Jézus személyében jött el a Megváltó.
Az ószövetségi manna-csoda és az újszövetségi kenyérszaporítás egyaránt Isten gondoskodó szeretetének a jele. E gondoskodás végighúzódik az emberiség történetén, amit a hívő ember üdvtörténetnek nevez, mivel Isten minden közbelépése emberi életünkbe üdvösségünket szolgálja. Advent idején érdemes felidéznünk az üdvtörténet egykori eseményeit, amelyek megerősítenek minket abban, hogy az üdvözítő Isten a mi korunkban is kinyilvánítja gondoskodását. Nekünk is mutat olyan jeleket, amelyek kijelölik, mutatják az örök élet felé vezető utat. Hozzánk is küld embereket, akik az ő akaratát közvetítik számunkra. Nekünk is ad a csodálatos kenyérből, az Oltáriszentségből, az örök élet kenyeréből.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
1000 könyv 1000 gyermeknek

A korábbi évek 1000 könyv 1000 gyermeknek akcióihoz hasonlóan idén adventben is tartunk jótékonysági akciót, amelynek keretében ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek. A plébániákon és helyi karitász szervezeteken keresztül olyan családokhoz juttatjuk el a könyveket, akiknek a karácsonyi ajándékvásárlás gondot jelent szegénységük miatt. Bár 2016-ban és 2017-ben átléptük a 2000-es darabszámot, a jelmondat továbbra is az eredeti marad: 1000 könyv 1000 gyermeknek.

Korábban csak magyarországi családok kapták a könyveket, idén szeretnénk ezen újítani, mégpedig a csángóföldi magyar gyerekek javára. Itt 31 iskolában mintegy 2000 gyermek tanul, akik magyar nyelvű, vallásos könyvekhez nehezen jutnak hozzá. Az a szándékunk, hogy idén a felajánlott első 2000 könyvet ők kapják, a többit pedig magyarországi gyerekek, bízva, hogy nekik is jut legalább 1000 könyv.
Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik az elmúlt évek során csatlakoztak jótékonysági akciónkhoz, segítve ezzel a szegény családokat. Minden adományozó karácsony napján jó érzéssel gondolhat arra az „ismeretlen" gyermekre, akinek örömet szerzett. A Jóisten jutalmazza meg ezt a nagylelkűséget!

Szeretettel kérem, segítse evangelizációs és karitatív munkánkat. 1600 Ft adomány elegendő arra, hogy egy gyermeknek ünneppé tegyük a karácsonyt.
Köszönöm mindenki nagylelkű támogatását!
István atya - Horváth István Sándor
2018. december 5.

Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 könyv 1000 gyermeknek lehetőséget.

2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

4. Postai úton
Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címre küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet küldeni, illetve annak jelzését, hogy az 1000 Könyv 1000 gyermeknek akcióhoz kér csekket.
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181205.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum