2018. december 3., hétfő

[Napi e-vangelium] 2018. december 04. kedd

2018. december 4. – Kedd

Evangélium

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni." Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta."
Lk 10,21-24

Elmélkedés

Az ószövetségi időkben Isten prófétákat küldött választott népe számára, akik az ő igazságát és üzenetét képviselték. A prófétai tanítás gyakran volt figyelmeztető jellegű, így akarta Isten emlékeztetni népét az ő parancsainak megtartására. A próféták a láthatatlan Istent képviselték a földön és saját életük példájával igyekeztek megmutatni az embereknek a helyes utat. Emellett a jövőre vonatkozó isteni ígéreteket is közölték a néppel, többek között a Megváltó eljöveteléről szóló ígéretet is. Olyan ígéretek, jövendölések voltak ezek, amelyek beteljesedését hiába várták a próféták még az ő életükben. Erre gondolhatott Jézus, amikor a következőket mondta: „Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta." Szerették volna megélni a Messiás jövetelét, de nem érhették meg. Szerették volna látni a Megváltót, de nem láthatták meg, és tanítását sem hallhatták.
Bár az ószövetségi próféták korszaka Keresztelő Szent Jánossal lezárult, a prófétai lelkület tovább él Krisztus követőiben. Megismerni Istent, szeretni őt mindenkinél jobban, felismerni benne minden ember jóakaróját, Istennel időzni napokon, éveken át az imádságban, meghallani és hirdetni a bűnbánatra hívó üzenetet, hűséggel kitartani Isten mellett: íme, ezek jellemzik a prófétai lelkületű keresztényeket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
1000 könyv 1000 gyermeknek

A korábbi évek 1000 könyv 1000 gyermeknek akcióihoz hasonlóan idén adventben is tartunk jótékonysági akciót, amelynek keretében ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek. A plébániákon és helyi karitász szervezeteken keresztül olyan családokhoz juttatjuk el a könyveket, akiknek a karácsonyi ajándékvásárlás gondot jelent szegénységük miatt. Bár 2016-ban és 2017-ben átléptük a 2000-es darabszámot, a jelmondat továbbra is az eredeti marad: 1000 könyv 1000 gyermeknek.

Korábban csak magyarországi családok kapták a könyveket, idén szeretnénk ezen újítani, mégpedig a csángóföldi magyar gyerekek javára. Itt 31 iskolában mintegy 2000 gyermek tanul, akik magyar nyelvű, vallásos könyvekhez nehezen jutnak hozzá. Az a szándékunk, hogy idén a felajánlott első 2000 könyvet ők kapják, a többit pedig magyarországi gyerekek, bízva, hogy nekik is jut legalább 1000 könyv.
Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik az elmúlt évek során csatlakoztak jótékonysági akciónkhoz, segítve ezzel a szegény családokat. Minden adományozó karácsony napján jó érzéssel gondolhat arra az „ismeretlen" gyermekre, akinek örömet szerzett. A Jóisten jutalmazza meg ezt a nagylelkűséget!

Szeretettel kérem, segítse evangelizációs és karitatív munkánkat. 1600 Ft adomány elegendő arra, hogy egy gyermeknek ünneppé tegyük a karácsonyt.
Köszönöm mindenki nagylelkű támogatását!
István atya - Horváth István Sándor
2018. december 4.

Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 könyv 1000 gyermeknek lehetőséget.

2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

4. Postai úton
Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek

5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címre küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet küldeni, illetve annak jelzését, hogy az 1000 Könyv 1000 gyermeknek akcióhoz kér csekket.
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20181204.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum