2018. szeptember 23. – Évközi 25. vasárnap
Evangélium
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad." Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?" Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája." Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."
Mk 9,30-37
Elmélkedés
Az Úr szolgálata
Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium Jézus életéből, megjövendöli szenvedését és tanítványait oktatja. A szenvedés megjövendölése háromszor szerepel, ez a második alkalom. Ebben az esetben csak a halál és a feltámadás gondolata szerepel. Ezt mondja Jézus: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad."
Három mozzanat szerepel a kijelentésben, mégpedig olyan formában, hogy nincs megjelölve a cselekvések alanya. Ki adja az emberek kezére, azaz ki szolgáltatja ki az Emberfiát? Kik ölik meg őt? Ki támasztja fel a halálból? A második két kérdésre viszonylag könnyen felelhetünk. Jézust emberek ölik meg, katonák okozzák szenvedéseit és ők feszítik keresztre. A halálból való feltámadása pedig Istennek, a mennyei Atyának köszönhető. Ő avatkozik be az események menetébe és hoz váratlan fordulatot azzal, hogy Fiát, Jézust nem hagyja a halál birodalmában, hanem feltámasztja őt az örök életre.
Az első kérdésre viszont összetettebb a válasz. Ki adja Jézust az emberek kezére? Kinek az akarata, szándéka valósul meg azzal, hogy Jézust elítélik és megölik? Először is gondolhatunk Júdás, az áruló apostol személyére. Ő az, aki anyagi haszonért cserébe az Úr utolsó vacsorája után elvezeti a katonákat az Olajfák-hegyére, ahol elfogják őt. De gondolhatunk a főtanács tagjaira, a vallási vezetőkre, akik már jó ideje ellenfelet látnak Jézusban és keresik az alkalmat, hogyan okozhatnák vesztét. Ők azok, akik döntést hoznak arról, hogy Jézusnak, a sikeres vándortanítónak meg kell halnia, majd pedig a római helytartó, Pilátus elé viszik, hogy ő hozza meg a halálos ítéletet. Ha megmaradunk ennél az értelmezésnél, úgy tűnik, mintha csupán az emberi rosszindulat, harag és gyűlölet következményeként kellett volna Jézusnak szenvednie és meghalnia. Ez azonban nem a teljes igazság, mert kizárja Isten megváltó szándékát. A kiszolgáltatás, az emberek kezére adás tehát Istenre is vonatkozik, aki azt akarja, hogy a Fiú önként vállalja a szenvedést és a halált, és ez az áldozat hozza el az emberiség számára a megváltást, az Istennel való kiengesztelődést.
Halálának és feltámadásának megjövendölése nem érinti meg túlzottan a tanítványokat, akik között valamiféle versengés alakul ki, azon vitatkoznak egymással, hogy ki a nagyobb közülük. Versengésük alkalmat ad Jézusnak, hogy az egyszerűségre, az alázatra és a szolgálatra oktassa őket. Szavaival világossá teszi számukra, hogy mindaz, amiről beszélgettek egymással, teljes ellentétben áll azzal, amire Mesterük szeretné felkészíteni őket. Jézus kérdésére, hogy miről vitatkoztak, ők hallgatnak, s ez a hallgatás azt jelzi, hogy szégyellik, amit tettek. Rögtön felismerték, hogy helytelen volt cselekedetük, mert Mesterüktől nem ezt tanulták. Látszik, hogy Jézus komolyan veszi a helyzetet és nem akarja gyorsan elintézni. Komolyságát jelzi, hogy leül, magához hívja a tizenkettőt, illetve később mondanivalóját még szemlélteti is azzal, hogy egy gyermeket állít közéjük. Ünnepélyesen mondja ki a lényeget: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája." A kijelentés egyaránt vonatkozik őrá és tanítványaira.
És a kijelentés vonatkozik énrám is, ha időnként dicsőségre, elismerésre, elsőségre vágyom. Az Úr szavai engem is szolgálatkészségre tanítanak, önfeláldozásának példája pedig engem is szolgálatra buzdít.
© Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180923.mp3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése