2018. augusztus 30., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2018-08-31

2018. augusztus 31. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!" Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!" Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!" Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!" De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!" Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A mai evangélium a tegnapi részlet gondolatát folytatja. Jézus újabb példabeszéde szintén az állandó éberségre, a készenlétre hívja fel figyelmünket. A hasonlat tíz szűzről szól, akik a vőlegény érkezésére várakoznak. Nincsenek pontos adataink arról, hogy Jézus idejében milyen forgatókönyv szerint tartották a lakodalmakat, de a leírásból következtethetünk a legfontosabbakra. A vőlegény ünnepélyes menetben elhozza a szülői házból és saját házába vezeti menyasszonyát. A történetben szereplő tíz leánynak, tíz szűznek az a feladata, hogy amikor megérkeznek, bevezessék őket a házba, az ünnepség helyszínére. A tíz közül csak öten voltak előrelátóak, akik olajat is vittek lámpásaikhoz, ők bemehettek az ünnepségre, de a többieket kizárták. Mivel a történetben szereplő olaj a jócselekedeteket jelképezi, ezért az okosak nem tekinthetőek irigyeknek amiatt, hogy nem osztották meg tartalék olajukat a többiekkel. A jócselekedetek végzése ugyanis mindenkinek személyes kötelessége, azok nem ruházhatók át másra.
Jézus azt várja mindannyiunktól, hogy türelmesen várjunk rá, s a várakozás idején szorgalmasan gyűjtsük a jócselekedetek olaját. Nem feladatunk, hogy találgassuk vagy tudjuk előre a találkozás idejét. Legyünk mindig készen, mert bármikor megérkezhet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy minden nap irgalmas karjaidba veszel minket. És ha eljön a végső „átmenet" pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.
Szent II. János Pál pápa


Aktuális

Ismét Katolikus Társadalmi Napok!
Ebben az évben Székesfehérvár belvárosában, 2018. szeptember 7-9. között (péntek délutántól vasárnap délig).

Részletes program:
https://kattars.hu/kattars-2018

A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várnak.



 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180831.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum