2018. augusztus 29., szerda

[Napi e-vangelium] 2018-08-30

2018. augusztus 30. – Csütörtök

Evangélium

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!", aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Mt 24,42-51

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször találkozunk azzal a gondolattal, hogy azért kell szüntelenül készen lenni Krisztus eljövetelére, mert nem tudhatjuk előre annak időpontját. Ezzel kapcsolatban tanítja Jézus a mai részletben: „Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok!" A váratlan érkezést szemlélteti a példázat a tolvajról, akinek érkezése nyilvánvalóan nem számítható ki előre, hiszen ő éppen azt a pillanatot használja ki, amikor a házigazda nem kellőképpen éber. A második példa szembeállítja az okos és a hűtlen szolga magatartását. Az okos szolga szüntelenül készen áll, bármikor is érkezik haza ura, ő készen áll fogadására. A hűtlen szolga viszont megfeledkezik arról, hogy ura bármikor megérkezhet.
Időbeosztásunk megtervezéséhez, teendőink beosztásához határidőnaplókat használunk. Bármelyik pillanatban belenézhetünk és láthatjuk, hogy a következő napokban milyen feladataink lesznek, így nem feledkezünk meg azokról. Vannak dolgok, amelyeket felesleges beleírnunk, mert a napi rutin része, hogy mikor indulunk a munkába, mikor indul az autóbusz vagy a vonat, mikorra kell az óvodába vagy az iskolába érnünk, hogy hazavigyük gyermekünket. És persze vannak váratlan események, amelyek felborítják napirendünket, ezeket nem írhatjuk be előre.
Az Úr eljövetelének idejét, a vele való végső találkozás időpontját egy naphoz sem írhatjuk be naptárunkba, mert ez váratlanul fog bekövetkezni. Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal és legyünk mindig felkészültek!
© Horváth István Sándor


Imádság

Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.


Aktuális

Friss információ: A nagyszámú adakozónak köszönhetően a programot bővíteni tudjuk azzal, hogy az eredetinél több példányban tudunk újságokat küldeni a csángó gyerekeknek, illetve más vallásos, magyar nyelvű könyveket is küldünk. Köszönöm, hogy sokan jó ügyet láttok a programban és mellé álltatok!
István atya
Az eredeti üzenet:
Kedves e-vangélium olvasók!
Sok évvel ezelőtt Csángóföldre is tudtunk havonta Élő Kenyér gyermekújságot küldeni 24 oktatási intézménybe a magyar gyerekeknek. Ezt azonban a politika egykor leállította, így Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék maradt az utóbbi évekre jótékonysági előfizetés keretében. Mostanra jóra fordult a helyzet és sikerült újra kapcsolatot kiépítenem a Csángóföldi magyarokhoz. Jelenleg 31 intézményben mintegy 2000 gyermek tanul magyarul. Vallásos irodalmuk semmi nincs, ezért örömmel fogadták a felvetést, hogy az Élő Kenyér gyermekújságot havonta megkapják. Azzal tudnánk indítani, hogy intézményenként 5-5 újságot kapjanak a gyerekek. A tanév kezdetétől, szeptembertől indul a program, amihez szeretném a segítségeteket kérni. 155 olyan jószándékú személyt keresek az e-vangélium olvasók körében, akik egy-egy csángóföldi magyar gyermek számára felajánlanak 1 éves jótékonysági előfizetést, ami 8000 Ft-ot jelent. Az újságot havonta nem a felajánlóknak küldjük, hanem már megszerveztük annak eljuttatását és szétosztását. A gyerekek természetesen ingyen kapják az újságot.
Kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa a programot az alábbi lehetőségeken. Hálásan köszönöm segítségteket!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2018. augusztus 27.

Köszönjük, hogy Ön is támogatja a programot! E célra szánt adományát a következő módokon küldheti el:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek

Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003 BIC (SWIFT) kód: OKHBHUH

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a csángó-magyar gyerekeknek szeretne adományt küldeni és ehhez kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Adomány csángó-magyar gyerekeknek
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180830.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum