[Napi e-vangelium] 2018-04-08

2018. április 8. - Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság
vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent
a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való
félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk:
"Békesség nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az
oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus
megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy
küldelek én is titeket." E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
"Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot."
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt
velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták
neki: "Láttuk az Urat." De ő így szólt: "Hacsak nem látom kezén a
szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem
tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!"
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt
velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és
köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Tamásnak pedig ezt mondta:
"Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és
érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás így
válaszolt: "Én Uram, én Istenem!" Jézus ezt mondta neki: "Most már
hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis
hisznek!" Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme
láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont
megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit
által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31
Elmélkedés:
Az irgalmas Isten öröme
Húsvét 2. vasárnapja az Isteni irgalmasság ünnepe Egyházunkban. Első
pillanatban egy kevésbé érthető egyházi fogalomnak tűnik Isten
irgalmassága, de ha arra gondolunk, hogy az irgalommal akkor
találkozunk, amikor Isten a szentgyónásban megbocsátja, eltörli
bűneinket, akkor rögtön érthetőbbé válik. Isten irgalmával,
könyörületével reményünk és keresztény hitünk szerint akkor is
találkozni fogunk, megérint majd minket, amikor földi életünk végső
állomása, a halál után Isten elé kell állnunk. Halálunk és
feltámadásunk utáni örök sorsunk attól függ, hogy milyen volt földi
életünk. Az igazak, akik jószándékkal engedelmeskedtek Isten
parancsainak és az ő szeretetét sugározták cselekedeteikkel
felebarátaik felé, jutalomra, az örök élet boldogságára számíthatnak.
Akik viszont nem hittek Isten létezésében, nem hittek Jézus üdvözítő
feltámadásában és nem törekedtek arra, hogy szeretettel forduljanak
másokhoz, azok a kárhozatra jutnak. Bizonyos számunkra, hogy Isten
ítélete igazságos lesz, azaz mindenki azt fogja kapni, amit földi élete
alapján megérdemel. Ugyanakkor az ítéletkor számíthatunk Isten
irgalmára is, azaz megbocsátja bűneinket, vétkeinket.
Földi élete során Jézus több példabeszéddel is megvilágította az isteni
irgalmasság lényegét, természetét, amely példázatok közül Szent Lukács
evangéliumában olvasható a legtöbb. Az egyik ilyen példabeszéd az
elveszett bárányról szól, aminek keresésére indul a pásztor. Otthagyja
a nyájat, a többi kilencvenkilenc juhot, hogy az egyetlen elveszettet
megtalálja és visszavigye (vö. Lk 15,1-7). A hasonlat tanulsága szerint
Isten nem mond le egyetlen emberről sem, nem nyugszik bele egyetlen
ember távozásába sem, hanem azt szeretné, ha üdvözítő szándéka
mindenkinek az életében valóra váljon. Egy másik példázat arról az
asszonyról szól, aki keresi elveszett pénzét, drachmáját. Nem nyugszik
bele eltűnésébe, mindent felforgat a házában, mindenhová benéz,
csakhogy megtalálja az elveszett pénzdarabot (vö. Lk 15,8-10). Isten is
ugyanilyen fáradhatatlanul keresi a bűnösöket. Harmadikként említhetjük
a tékozló fiúról és az őt visszafogadó apjáról szóló példabeszédet. Itt
már egészen személyes hangvételű a történet, amelyben a fiú fellázad
apja ellen, örökségét követeli, majd elhagyja otthonát. Önálló élete
kudarcba fullad, mindenét elpazarolja, emberi méltóságát is elveszíti.
Ekkor megbánja cselekedetét és elhatározza, hogy visszatér apjához.
Amikor megérkezik, apja nem utasítja el, hanem visszafogadja őt,
megbocsát neki, új ruhába öltözteti annak jeleként, hogy ismét fiaként,
szeretett gyermekeként tekint rá (vö. Lk 15,11-32). Isten, a mi
irgalmas Atyánk ugyanezt teszi, amikor megbocsát nekünk, visszafogad
szeretetébe és kegyelmének új, tiszta ruháját adja ránk.
Mindhárom példázat közös eleme az öröm. A pásztor örül, amikor
megtalálja elveszett bárányát. Az asszony is örvendezik, amikor
előkerül elveszett pénze. A gyermekét mindvégig hazaváró apa öröme is
határtalan, amikor fia hazatér. Isten örül a megtérésünknek, örül a
bűnbánatunknak. Örül annak, hogy újra vele, az ő szeretetében élünk.
Jézus ezt kéri tőlünk: "Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is
irgalmas" (Lk 6,36). Legyünk tehát mi is megbocsátóak, irgalmasok azok
iránt, akik ellenünk vétenek.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz,
aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok
bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy
jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra
tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt.
Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy
tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180408.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/