2016. december 21., szerda

[Napi e-vangelium] 2016-12-21

2016. december 21. – Szerda

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik
városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a
magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!
Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe
csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat!
Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott
neked!"
Lk 1,39-45

Elmélkedés:

Keresztelő János és Jézus születésének hírüladása után az események a két
gyermeket váró édesanya találkozásával folytatódnak. Mária nem a rokonság
tagjaitól értesül arról, hogy Erzsébet gyermeket vár, hanem az angyaltól,
aki neki is hírt hozott. Gábor angyal ezt mondta neki: „Lásd, rokonod,
Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban
van." Máriát elsősorban nem az indítja útnak Erzsébethez, hogy
meggyőződjön az isteni üzenet valóságáról, hiszen abban aligha
kételkedett, hanem az a szándék vezeti, hogy segítségére legyen
Erzsébetnek a szülés előtti időben, valamint megossza vele örömét, hogy
hamarosan ő is gyermeknek ad életet.
Kettejük találkozását az öröm és ujjongás jellemzi, amely a mindenható
Isten felé hálaadásként, magasztalásként, dicsőítésként nyilvánul meg.
Mária és Erzsébet együtt örvendezik az anyaság ajándékának. Még nem
tudják, nem tudhatják pontosan, hogy születendő gyermeküknek milyen
szerepe lesz Isten tervében, az üdvösség rendjében, de ők maguk készséggel
állnak Isten szolgálatára. Hivatásuk az engedelmesség, amely hitből fakad
és hűség táplálja. Engedelmesség Istennek, aki megáldotta őket és akinek
köszönhetik anyaságukat. Engedelmesség Istennek, akinek üdvözítő terve
emberek közreműködésével, szolgálatával valósul meg.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet,
mert éjben járunk nélküled;
jöjj, igaz Napunk, halld imánk
és fényességed áraszd ránk!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák",
amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat
december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető
(Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161221.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum