2016. október 16., vasárnap

[Evangelium] 2016-10-16

2016. október 16. – Évközi 29. vasárnap

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell
imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: Az egyik városban élt egy
bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban
egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: Szolgáltass nekem
igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis
így szólt magában: Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az
özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a
végén még nekem jön és megver.
Az Úr így szólt: Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon
Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá
folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan
igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia
eljön, talál-e hitet a földön?
Lk 18,1-8

Elmélkedés:

Talál-e hitet?
Az elmúlt két vasárnap már elmélkedtünk a hitről, a mai evangélium záró
részében szintén a hit kerül elő. Jézus a következő kijelentést teszi:
„Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?"
Kissé cinikus válasz volna részünkről, ha azt mondanánk, ez attól függ,
mikor jön el. Hiszen az emberiség története folyamán egyes korszakokban
erősebben ragyog a kereszténység fénye, míg más időszakokban halványulni
látszik. Hogyan viszonyul napjaink embere a hithez?
Sokan azt tartják bombabiztos igazságnak, aminek van tudományos alapja,
ami tudományos módszerekkel bizonyítható. Tartalmazhat akármilyen üzenetet
a Szentírás, mondhatnak akármit a régmúlt idők szentjei, taníthat bármit
is az Egyház, a mai ember hajlamos csak azt elhinni, amit a tudomány
bizonyított. A tudományos eredményeket nem szabad lekicsinyelnünk, de
bálványoznunk sem érdemes, hiszen szinte minden tudományban vannak olyan
alapigazságok, alaptételek, amelyek nem bizonyítottak, mégis mindenki
elfogadja őket, mert különben annak a tudományágnak a rendszere romba
dőlne. Azt is könnyen beláthatjuk, hogy az érzékelhető, a megtapasztalható
világon kívül léteznek más valóságok is, amelyeknek a súlyát vagy méretét
nem lehet mérni.
A hívő ember olykor értetlenül áll azon tény előtt, hogy Isten időnként
próbára teszi hitét. Nagyon jó példa erre az ószövetségből Ábrahám esete.
Egy napon Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel a fiát. A kérést Isten nem
indokolja semmivel, nem fűz hozzá magyarázatot, csak egyszerűen előadja
kérését, s mint utólag kiderül, mindez csupán azért történik, hogy próbára
tegye Ábrahám hitét. Nagyon érdekes, hogy Ábrahám meghallgatja a kérést és
nem kér magyarázatot, nem kezd el alkudozni, nem tesz Istennek ajánlatot,
hogy esetleg valami mást áldozzon fel a fia helyett, hanem elindul, viszi
a fiát, hogy teljesítse azt, amit Isten kér tőle. Ő, aki valamivel
korábban a legvégsőkig elment az alkudozásban, amikor Szodoma és Gomorra
városát akarta megmenteni, most hallgat, nem mond semmit. A hit, az
Istenben való hit itt a feltétlen engedelmességben, Isten akaratának
elfogadásában mutatkozik meg. Az utolsó pillanatban persze Isten
megállítja őt, megakadályozza, hogy megölje, feláldozza fiát, és
kinyilvánítja, hogy mindezzel csak Ábrahám hitét akarta próbára tenni.
Ábrahámhoz hasonlóan mi is jóságosnak, irgalmasnak ismerjük meg Istent,
aki mindig a szeretet arcát mutatja felénk. Isten végtelenül türelmes
hozzánk, új lehetőségeket kapunk tőle, hogy visszatérjünk hozzá, ha
bűneink miatt eltávolodunk tőle és megszakítjuk a vele való
szeretetközösséget. Amikor pedig életünkben beáll valamilyen fordulat,
történik egy nem várt esemény, akkor elhomályosul előttünk Isten jóságos,
szerető arca, és hitünk alapja rendül meg. Ez a hit próbája. Mielőtt
nagyon megrettennénk tőle, gondoljunk arra, hogy Jézus is átélte ezt,
mégpedig a kereszten, a halála előtti pillanatokban. Ezért mondhatta:
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"
Ahogyan Jézus számára a sötétség órája után felragyogott a feltámadás
világossága, ugyanúgy mi is bízhatunk abban, hogy Isten képes mindent jóra
fordítani. Ha hiszünk ebben és hűségesek leszünk Istenhez, akkor az
Emberfia fog találni hitet a földön.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz
minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra,
hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti
kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen
elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a
bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét
szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben
megőrizzük a jóságos Isten arcát!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161016.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum