2016. szeptember 18., vasárnap

[Evangelium] 2016-09-18

2016. szeptember 18. – Évközi 25. vasárnap

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy
gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát.
Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot
gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.
Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem
az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit
teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az
intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte
az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal.
Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj
ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka
búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj
nyolcvanat.
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai
a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek:
Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok,
befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban
is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a
hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket?
És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a
másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem
szolgálhattok Istennek és a mammonnak."
Lk 16,1-13

Elmélkedés:

Könnyű utólag okosnak lenni!
Néhány évvel ezelőtt még százmilliós, manapság már akár százmilliárdos
nagyságrendű pénzügyi csalások kerülnek napvilágra. Pénzügyi befektetésnek
álcázott piramisjátékok, brókercsalások és hasonló szélhámosságok
rendszeresen szerepelnek a hírekben. A pénzügyekkel és a hitelezéssel
évezredek óta gond van, az anyagi haszonszerzés érdekében végzett átverés
és a mögötte húzódó emberi kapzsiság nem újkeletű dolog. A mai vasárnap
evangéliuma is azt sejteti, hogy a bibliai időkben is elfordultak ilyenek.
Jézus egy példabeszédet mond, amely lehet kitalált történet is, de az sem
kizárt, hogy a valóságban megtörtént esetről van szó.
A történet nagyon egyszerű. Adott egy intéző, egy vagyonkezelő, akit az a
vád ér, hogy rosszul gazdálkodik a rábízott javakkal. Megbízója, a gazdag
ember nem vizsgálja ki az ügyet, hanem elhiszi a vádat és elbocsátja
munkájából az intézőt. Ő ekkor úgy próbál barátokat szerezni magának, hogy
urának adósleveleit meghamisítja, az úrnak így anyagi kárt okoz, az
adósokkal viszont jót tesz. A példabeszéd zárásaként Jézus dicséretet
fogalmaz meg, amelyet a megkárosított úr szájába ad: „Az úr dicsérte a
hűtlen intézőt, hogy okosan járt el." Az elismerés természetesen nem a
csalásnak szól, hanem a leleményességnek. A számára hátrányos helyzetben
az intéző ugyanis nem hátrafelé tekint, hanem előre. Nem azon kezd el
gondolkodni, hogy mit ronthatott el a múltban, hanem a jövőt nézi, hogyan
tudja biztosítani megélhetését a jövőben. Az előrelátás és a gyors
cselekvés az, ami kivívja az úr elismerését.
A mindennapi életben gyakran mondjuk: „Könnyű utólag okosnak lenni!" Olyan
élethelyzetekben szoktuk ezt mondani, amikor valaki nem figyelmeztetett
előre egy lehetséges veszélyre vagy nem ismerte előre a várható
eseményeket és körülményeket, és csak utólag próbálja megmagyarázni
valamilyen döntésnek az okait, de ilyenkor már nem lehet visszafordítani
az eseményeket. Könnyű utólag okosnak lenni, de nehéz előrelátóan
gondolkodni. Jézus példabeszéde ezt a tanulságot hordozza, de nem a
pénzügyekben, hanem a vallási életben. A keresztény embernek bölcsnek kell
lennie abban a tekintetben, hogy életét előre meg kell tervezni s
gondolnia kell örök életére is. Ha a pokolban beszélgetnek egymással az
emberek és elmesélik, hogy miért is jutottak oda, bizonyára mondanak majd
egymásnak jótanácsokat, hogyan tudták volna elkerülni ezt a végső sorsot.
Az ilyen késői jótanácsokra mondják: „Könnyű utólag okosnak lenni!" A
mennyországban pedig mindenki örül majd annak, hogy előrelátóan
gondolkodott és cselekedett földi élete során, s ennek köszönhetően az
üdvösségre jutott.
Saját hivatásával kapcsolatban az ember általában fiatal korában szokott
sokat gondolkodni. Lehet később is, de ötven év felett már nem biztos,
hogy szerencsés a pályamódosítás. Fiatal korunkban sokat gondolkodunk
leendő életünkön, munkánkon s azon, kivel szeretnénk leélni az életünket.
Jó, ha a fiatalok minél többet gondolkodnak ezen, saját adottságaik és
képességeik fényében mérlegelik lehetőségeiket és olyan döntést hoznak,
amely utólag is helyesnek bizonyul, tehát nem kell pár év múlva
csalódottan mondaniuk: „Könnyű utólag okosnak lenni!"
Keresztény emberként legyünk bölcsek, gondolkozzunk előre okosan! Az
üdvösség elnyerését tartsuk a legfontosabbnak életünkben! Nem könnyű előre
okosnak lenni, de nem lehetetlen!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Segíts minket, hogy céljaink elérésében mindig az
igazságosság, a becsületesség és a tisztesség legyen a vezérelvünk!
Segíts, hogy becsületesen dolgozva és az embereket szolgálva haladjak
előre az örök élet felé. Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s
adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Céljaim és
végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a
Szentlélek! Add nekem a bölcsesség Lelkét, hogy előrelátóan és felelősen
döntsek életem helyzeteiben, mindig szem előtt tartva az üdvösséget.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160918.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum