2016. augusztus 19., péntek

[Evangelium] 2016-08-19

2016. augusztus 19. – Péntek

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
„Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40

Elmélkedés:

A szeretet kötelessége ismert volt az ószövetségi időkben is. Az ember
mindenekelőtt Isten felé köteles kimutatni szeretetét, továbbá embertársai
felé is. Az Istennel való kapcsolatnak és az emberek egymás közti
kapcsolatainak ez az alapja. A mai evangéliumban egy törvénytudó ember a
legfőbb parancsról kérdezi Jézust, aki válaszában megerősíti azt, ami
korábban is ismert volt, azaz a szeretet kettős parancsát.
Elgondolkodhatunk azon, hogy miért érdemes nekünk a szeretet oldalára
állnunk?
Jézus tudtunkra adta, hogy Isten szeret minket. Isten, aki megteremtette a
világot és benne az embert, azért adja nekünk az életet, mert szeret
minket. A végtelen, a mindenható és örökkévaló Isten kimutatja irántunk
szeretetét. Isten minden teremtményét szereti, de különösen is szereti az
embert, minden embert. Szeretetét nem csak a jók, hanem a bűnösök felé is
megmutatja.
Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, előzetesen meg kell tapasztalnunk azt, hogy
szeretnek minket. Isten nem titkolja el irántunk való szeretetét, hanem
számos módon megmutatja ezt nekünk. Kinyilvánítja abban, hogy
megszületünk, gondunkat viseli, megvált minket és az üdvösségre hív. Erre
a szeretetre válaszolunk, amikor minden erőnkkel szeretjük Istent. Arra is
kér minket, hogy embertársaink felé szeretettel közeledjünk. Ne féljünk
kimutatni érzelmeinket, szeretetünket!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg.
Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk
jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden
cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük
jelenlétedet!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160819.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum