2016. április 8., péntek

[Evangelium] 2016-04-08

2016. április 8. – Péntek

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának
a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket,
amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült
tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus
fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt
Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" Ezt pedig
azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni.
„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami
keveset" – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére
megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez
ennyinek?" Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!" Sok fű volt
azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak
csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és
kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is,
amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak:
„Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba." Összeszedték,
s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit
meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet,
amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a
világba jön." Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el
akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a
hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítás eseményét úgy tudjuk a legkönnyebben magunk
elé képzelni, hogy gondolatban követjük a kenyerek mozgását és a
kézmozdulatokat. Az öt kenyér kézről kézre jár. A fiú kezével kiveszi
tarisznyájából a kenyereket, feltehetően András apostol kezébe adja, aki
átnyújtja azokat Jézusnak. Ő kezébe veszi a most még kevésnek tűnő emberi
felajánlást, az ég felé emelve ad hálát az Atyának, mintegy az ő kezébe
adva kéri segítségét. Majd Jézus kezéből az apostolok kezébe kerülnek a
kenyerek, ők pedig az emberek kezébe adják azokat, de lám, ekkor már nem
kevés, hanem elegendő kenyér jut mindenkinek.
A kenyérszaporítás csodája előrevetíti az utolsó vacsora eseményét, amikor
Jézus megalapítja az Oltáriszentséget. Az apostolok kenyeret hoznak, hogy
az utolsó vacsora termének asztalára tegyék. Jézus kezébe veszi a
kenyeret, szintén hálát ad, felajánlja azt és vele önmagát az Atyának,
majd pedig szétosztja a jelenlévőknek, de már nem mint közönséges
kenyeret, hanem mint saját testét. Minden szentmisében ezt az utolsó
vacsorát jelenítjük meg, és minden szentmisében valódi csoda történik: a
kenyér az Úr testévé változik át, hogy immár ne egyszerűen csak a kezünkbe
vehessük, hanem a szívünkbe fogadhassuk. Urunk, élj mindig a mi
szívünkben!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit
egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te
igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát!
Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának
hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket
vigyünk végbe.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160408.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Tanszercsomag 2016 Pénteki friss információk: 627 személy 1814
tanszercsomagot ajánlott fel eddig, az igények száma pedig 1830. Mostanáig
1674 csomagot már elküldtünk. Hálás köszönet minden támogatásért! E célra
április 8-ig várjuk az adományokat, de ha valaki átcsúszik még a következő
hét elejére, azt is hozzászámítjuk.
Nagyon bízom benne, hogy sikerül minden igényt teljesíteni.

A Tanszercsomag 2016. jótékonysági akcióval a gyermekek evangelizációjának
újszerű módját indítottuk. Célunk az, hogy a következő tanévben az 1.
osztályos gyermekek közül minél többen járjanak hittanra. A plébános vagy
a hitoktató részéről egy rövid bátorítás és egy ajándékba adott
tanszercsomag segítheti a szülőket, hogy az iskolai beíratáskor gyermekük
számára ne az erkölcstant, hanem a hittant válasszák. Az akció keretében a
gyermekek ingyen kapnak egy-egy tanszercsomagot, ami vallásos témájú
képekkel díszített, illetve evangéliumi idézettel feliratozott füzetboxot,
füzeteket, órarendet, füzetcímkéket, tollat, vonalzót és színesceruza
készletet tartalmaz.

Szeretettel kérem, támogassa Ön is a Tanszercsomag 2016. jótékonysági
akció keretében a gyermekek hitre nevelését! 1700 Ft adományból 1 gyermek
kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is magában foglalja.

Plébániák vagy iskolák nevében a plébánosok, a hitoktatók vagy az
intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot a rendelkezésre álló
(felajánlott) mennyiség mértékéig.
További részletek az akcióról, a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják
a csomagokat:
www.evangelium365.hu/list/projektek/4
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. április 8.

Köszönjük, hogy Ön is támogatja munkánkat! E célra szánt adományát a
következő módokon küldheti el: 1. Online adomány internetes fizetésre
alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2016

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2016
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2016. támogatásához kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2016
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum