Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a
Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a
sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett.
Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy
váljék kenyérré." De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az
ember." Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás
alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden
hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és
annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied
lesz." Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki
szolgálj!" Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára
állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz
írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön
hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad." De Jézus ezt válaszolta: „Az is
írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!"
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre
elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13
Elmélkedés:
Az üdvösség útját választom
Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma minden esztendőben Krisztus
megkísértéséről szól, idén Szent Lukács írásából olvassuk ennek
elbeszélését. A kísértés helyszíne a puszta, ahová Jézus azért megy, hogy
felkészüljön nyilvános fellépésére a nép körében. Együtt akar lenni az
Atyával, akinek a küldötteként fog fellépni. A kísértő szándéka mindhárom
esetben az, hogy eltérítse az Urat küldetésétől. Teológiai szempontból az
esemény Jézus emberségét igazolja. Mint valóságos Isten lehetetlen lett
volna bűnt elkövetnie, azaz beleegyeznie a kísértésekbe, mert Isten nem
szolgálhatja a sátánt. Azonban mint valóságos ember képes lett volna bűnt
elkövetni, azaz a sátánt szolgálni. Az a tény, hogy Jézus is
megkísérthető, azt igazolja, hogy valóságos ember. Az a tény pedig, hogy
visszautasította a kísértő valamennyi próbálkozását, azt mutatja, hogy a
kísértések az ember részéről, tehát a mi részünkről is visszautasíthatóak.
A kísértések nem érnek véget Jézus határozott visszautasításával, hanem
újra és újra visszatérnek nyilvános működése ideje alatt. A mostani
kísértések mintegy elővételezik azokat, amelyek a későbbiekben fogják őt
érni. Most közvetlenül a sátán kísérti meg őt, a későbbiekben pedig emberi
vélemények, kijelentések, cselekedetek és szándékok mögött húzódik meg a
kísértés, de Jézus mindannyiszor felismeri ezeket. Gondoljunk csak például
arra az esetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítás után az emberek, akik
látták ezt a rendkívüli csodát, s abban messiási cselekedetet ismertek
fel, Jézushoz mennek, hogy királlyá tegyék. Mi ez, ha nem kísértés? Ő
természetesen nem engedi ezt, hanem visszavonul (vö. Jn 6,15), mert nem
evilági uralomra, királyságra törekszik, hanem Isten országa
megvalósítására. Egy másik alkalommal égi jelet kérnek tőle, amellyel
igazolhatja a nép előtt, hogy valóban ő a Messiás (vö. Mt 16,1, Mk 8,11 és
Lk 11,16). A Lukács szerinti változat egyébként kifejezetten említi is a
kérdező írástudók és farizeusok kísértő szándékát. Mi ez, ha nem az emberi
kérések mögött rejtőző sátáni kísértés? Jézus természetesen felismeri ezt
és nem teljesíti a kérést, nem ad semmiféle különleges jelet. És ott van
Péter apostol esete, aki Jézus szenvedéséről hallván tiltakozik, és azt
állítja, hogy Mesterével soha nem fordulhat elő az, hogy szenvedni fog. Mi
ez, ha nem az emberi elképzelésben megnyilvánuló ördögi kísértés? Nem
véletlenül olyan határozott és kemény ebben az esetben Jézus szava:
„Távozz tőlem, sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az
emberek szerint" (Mk 8,33). És még egy esetet idézzünk fel: amikor Jézus a
kereszten függ, az emberek így szólnak hozzá: „Ha Isten Fia vagy, szállj
le a keresztről!" (Mt 27,40). Mi ez, ha nem az emberi akaratban
megnyilvánuló kísértés? A mai, megkísértésről szóló evangéliumban két
esetben is ezzel kezdi a sátán a mondandóját: „Ha Isten Fia vagy." A
kereszt előtt álló értetlenkedők ugyanezt mondják. Jézus ekkor is
felismeri a kísértést, nem száll le a keresztről, hanem vállalja a
szenvedést és a halált a mi megváltásunkért.
A kísértés Jézus esetében és a mi esetünkben is arra irányul, hogy
eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől,
szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy
kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk
életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A
kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját
választjuk.
Ma átgondolom: felismerem-e a kísértéseket?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, ne engedd, hogy szívemet a vagyonhoz kössem. Őrizz meg attól, hogy
szívem behájasodjon és megátalkodottá legyen. Tedd fülemet hallóvá és
szívemet értővé! Add, hogy felismerjelek, amikor a nyomor botrányába
öltözve felém közeledsz! Add, hogy a gazdagok jóléte láttán szívemben ne
szülessen irigység, hanem végső sorsukra tekintsek! Jó nekem a te
sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160214.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése