2016. január 26., kedd

[Evangelium] 2016-01-26

2016. január 26. – Kedd, Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az
aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se
tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy
házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!" Ha békesség fia
lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok
ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a
munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek,
és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg
ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9

Elmélkedés:

Tegnap Szent Pált, a pogány népek apostolát, ma pedig az ő két lelkes
munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük. Timóteus
elkíséri missziós útján Pál apostolt Tesszalonikibe, Korintusba és
feltehetően Filippibe is. Még akkor is kapcsolatban marad Pállal, amikor
efezusi tartózkodása idején rabságot szenved. Ő lesz ennek a városnak első
püspöke. Titusz pogány származású volt, megtérését követően kíséri el Pált
Jeruzsálembe, az apostoli zsinatra, majd Pál küldötteként érkezik
Korintusba, ahol gyűjtést szervez a jeruzsálemi közösség javára. Később
krétai püspök lett.
Timóteus és Titusz is részt vettek tehát abban a nagyszerű munkában,
amelyet a Szentlélek ösztönzött, s amelynek gyümölcseként sorra alakultak
a helyi keresztény közösségek. Érdekes, hogy Szent Pál apostol már ekkor
egyházaknak nevezi ezeket a közösségeket, és leveleit elsősorban nem
egyéneknek, hanem ezeknek a közösségeknek küldi. Timóteus és Titusz is
bekapcsolódik az apostoli tevékenységbe, amely nem csupán az igehirdetést
jelentette, hanem ezeknek a közösségeknek az összehívását, egybegyűjtését
és vezetését. Mindketten a keresztény közösség elöljárói, püspökei,
pásztorai, akik alázattal és buzgósággal végzik szolgálatukat, és nagy
gonddal ügyelnek arra, hogy a krisztusi tanítást védelmezzék.
Mai ünnepük emlékeztessen minket arra, hogy a krisztusi hit őrzése és
továbbadása minden keresztény ember feladata.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Isten! Hallgasd meg minden órai imámat! Töltsd el szívemet
angyali tiszta szeretettel embertársaim, hazám és honfitársaim iránt!
Világosíts fel engem egy kerub lángszellemével, erős eszével! Engedj a
jövőbe pillantanom s megkülönböztetnem a jónak magvát a gonoszak magvától!
Add tudtomra, mit tegyek és miként kezdjem, hogy neked egykor arról a
tőkéről, melyet reám bíztál, beszámolhassak! Gondolkodni akarok és
dolgozni éjjel és nappal egész életemen át. Segítsd sikerre bennem azt,
ami jó; tipord el csírájában azt, aminek rossz gyümölcse lehetne! Nyújtsd
segélyedet, hogy minden heves indulatot elnyomhassak magamban! Engedd,
hogy igazi lelki alázattal tekintsek mindent a világon, s úgy fogjak hozzá
bármihez!
Széchenyi István gróf

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160126.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Köszönöm imáitokat és jószándékú adományaitokat, amelyekkel támogatjátok
e-vangelizációs munkánkat. Fontos visszajelzés és értékelés ez számunkra,
ugyanakkor erőt is ad a további szolgálathoz.

Az e-vangelizációval kapcsolatban ezerféle gondolat és ötlet megfordul a
fejemben, amelyeket munkatársaimmal rendszeresen megvitatunk. A
megvalósítás rengeteg időt igényel. Közben azt is érzem, hogy nincs idő
várni, hanem cselekedni kell, meg kell valósítani az elképzeléseket. A
kommunikációs eszközök és lehetőségek gyorsan fejlődnek. Miért pont az
evangélium hirdetésével maradnánk le? Fel kell használnunk az újszerű és
modern lehetőségeket sajátos hivatásunkhoz, Krisztus tanításának
hirdetéséhez.

Érezzük a jó Isten ösztönzését, ezért elhivatottak vagyunk az állandó
megújulás terén, és most is azon vagyunk, hogy friss lendületet adjunk az
e-vangelizációnak. Lelkesen dolgozunk az evangelium365.hu honlap
megújításán, amely hamarosan elkészül. A honlap megújításával egy időben
szeretnénk országszerte egy plakátkampány keretében népszerűsíteni az
e-vangélium olvasás lehetőségét, ehhez majd a ti segítségetekre is
számítok.

Evangélumküldő munkánkat elsősorban imáitokkal tudjátok támogatni. A
támogatás másik formája, ha ismerőseiteknek ajánljátok a napi
e-vangéliumot. Feliratkozni ezen a linken tudnak: www.evangelium365.hu

Az elmúlt években is csak a ti támogatásotokra számíthattunk, ezért
szeretettel kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa adományával az
e-vangelizációt. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos.
Naponta ekkora adomány egy évre csak 1825 Ft. (2016-ban a szökőnap miatt
1830 Ft). Kérem, támogassátok legalább e csekély összeggel az
e-vangelizációt! A jó Isten jutalmazza meg jószándékotokat!

Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. január 26.

Az e-vangelizációt az alábbi módokon lehet támogatni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum