2015. november 20., péntek

[Evangelium] 2015-11-20

2015. november 20. - Péntek

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte
onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: "Írva van: Az én házam az
imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek." Ott tanított azután
mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az
életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert
az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48
Elmélkedés:
Az evangélium helyszíne immár Jeruzsálem, a tartomány központja. Jézus
életének utolsó szakasza kezdődik el, útjának és küldetésének
végcéljához ért. A jeruzsálemi templomba most nem imádkozni jön, miként
korábban a zarándoklatok alkalmával, hanem azért, hogy Isten Fiaként
birtokba vegye az Atya házát és megtisztítsa azt mindattól, ami
méltatlan az imádás és tisztelet e helyéhez. Jézus mintegy védelmébe
veszi Isten házát, eltávolít onnan mindent, aminek nincs ott helye, s
újra átadja azt eredeti rendeltetésének, tudniillik annak, hogy az
Istent imádják és tiszteljék ott. Cselekedetével, a kereskedők
kiűzésével egyértelművé teszi, hogy a templom szent hely, a vallásos
emberek istentiszteletének helye, ahol semmi keresnivalója nincs
semmiféle gazdasági vagy kereskedelmi tevékenységnek, még akkor sem, ha
az áldozatbemutatáshoz szükséges állatokat lehetett itt megvásárolni.
Miután Jézus a városokat és falvakat bejárva tanította az embereket,
mostantól tanításának helyszíne az Atya háza. Az előző években tanított
hegyen és síkságon, zsinagógában és tóparton, most pedig az
istentisztelet központi helyén, a jeruzsálemi templomban. Itt hangzik
el mindennap az örömhír, a nép pedig figyelemmel hallgatja Jézust,
miközben a vallási vezetők már a vesztét tervezik.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Íme, Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk, készek vagyunk részt vállalni
Fiad szenvedésében. Vedd kezedbe életünket, tedd hasonlóvá Fiad
életéhez. Ő a saját életét akarja bennünk folytatni az idők végezetéig,
bennünk és életünkben akarja kinyilatkoztatni élete nagyságát,
szépségét és áldásos voltát. Ami velünk életünkben történik, az nem
véletlen, nem a vak sors eseménye, hanem egy darab a Fiad életéből. Az
örömöt tehát úgy fogadjuk, mint Krisztus örömét, a sikert, mint az ő
sikerét, a fájdalmat, mint az ő fájdalmát. A mi munkánk az ő munkája, a
halálunk része az ő halálának.
K. Rahner

A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151120.mp3

References

1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-20
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum