2015. november 3., kedd

[Evangelium] 2015-11-03

2015. november 3. – Kedd

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül
megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában". Jézus a
következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett.
Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és
ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van." De azok sorra
mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem,
hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!" A másik azt mondta: „Öt iga ökröt
vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!" Egy további így szólt:
„Most nősültem, nem mehetek." A szolga hazatért, jelentette mindezt
urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki
azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket,
bénákat, vakokat, sántákat!" A szolga jelentette: „Uram, parancsodat
teljesítettem, de még mindig van hely." Az úr akkor megparancsolta a
szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts
be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg
lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak."
Lk 14,15-24

Elmélkedés:

Ismét egy farizeus látja vendégül otthonában Jézust, aki Isten mindenkinek
szóló meghívásáról és az emberek elutasításáról mond példabeszédet. A
példázat szerint a meghívottak meglehetősen udvariatlan módon viselkednek,
amikor szinte nevetséges indokokkal visszautasítják a meghívást. Mivel az
első körben meghívottak csalódást okoztak távolmaradásukkal, a vendéglátó
ezt követően hívja meg házába „a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat,"
akik már elfogadják a hívást. A harmadik körben újabb vendégek érkeznek, a
társadalomból leginkább kitaszítottak, az „utak mentéről," hogy az
ünnepségnek helyet adó ház megteljen vendégekkel.
A példabeszéd azt tanítja, hogy Isten meghív minket országába, hogy éljünk
vele. Nem csak a túlvilági mennyországra kell itt gondolnunk, hanem arra a
titokzatos országra, amely itt a földön valósul meg. A történetben fontos
szerepet kap a „szolga," aki Isten meghívását közvetíti az embereknek, s
aki maga Jézus, a mennyei Atya küldötte és szolgája. Ebben az értelemben
Jézus saját küldetéséről ad tanítást, ugyanakkor rávilágít arra, hogy
milyen nagy hibát követnek el azok, akik visszautasítják Isten meghívását.
Nagy könnyelműség és hiba volna részemről, ha valamilyen komolytalan
ürüggyel, evilági teendőkre hivatkozva visszautasítanám Isten hívását.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Add, Uram, hogy keresztedet megértsem. Add, hogy elfogadjam. Add, hogy
szíved jobb megértéséért hordozzam. Mennyei Atyám! Fiad szíve
nyilvánította ki a te emberszeretetedet. Nem tudnám, hogy ki vagy, ha nem
nyilvánítottad volna ki magadat Fiad emberi szívében. Ha lelki szemem
végtelenségedre tekint, akkor határtalanságod megzavarja látásom.
Világosság helyett sötétség vesz körül. De ha Krisztus szívére tekintek,
akkor igazán tudom, hogy szeretsz.
G. Miller

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151103.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-11-03
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum