Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt.
„Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?" A
törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig,
mint saját magadat." Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz." A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?" Válaszul
Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement
Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és
félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül
ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?" A törvénytudó
így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele." Jézus így folytatta:
„Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!"
Lk 10,25-37
Elmélkedés:
Jézus egykori hallgatósága valószínűleg szívesebben hallott volna egy
olyan történetet, amelyben az általuk megvetett szamaritánusok egyikével
bánnak el alaposan a rablók, akinek aztán egy nagylelkű zsidó menti meg az
életét. Jézus története viszont egészen másként végződik, s éppen váratlan
fordulatával hívja fel a figyelmet a felebaráti szeretet fontosságára. A
példabeszéd szerint ugyanis egy zsidó ember került bajba. A templomban
szolgálatot teljesítő zsidó pap és levita szó nélkül és segítségnyújtás
nélkül megy el a segítségre szoruló ember mellett. Viselkedésük nélkülöz
minden emberi együttérzést. Saját „vallási tisztaságuk" megakadályozta
őket abban, hogy közeledjenek a bajba került személyhez és segítsenek
rajta.
A szamaritánus viszont azonnal cselekszik. Nagylelkűsége túlmegy a
megszokott határon. Az mindenkitől elvárható volna, hogy a félholt ember
sebeit bekötözze és biztonságos helyre vigye. De ő még ennél is többet
tesz: pénzt ad a fogadósnak, hogy gondoskodjon róla, s szándékában áll
visszatérni, hogy meggyőződhessen arról, hogy az illető felépült
sérüléseiből.
Az irgalmasság gyakorlása mindig nagylelkűségből fakad. Jót tenni tiszta
szívvel és a viszonzás reménye nélkül csak az tud, aki megtapasztalta már
mennyire jó érzés nagylelkűnek lenni. Az igaz vallásosságból nem
hiányozhat az irgalmasság gyakorlása.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenem! Én benned olyan Istenben hiszek. akinek világa nem befejezett.
Aki nem megkövült nyugalomban trónoló Szent. Aki nem tartod természetesnek
a szegények és gazdagok rendjét. Aki nem vagy hatalmaskodó, sem
kiszolgáltatott. Aki értelmesnek látod életünket. Aki a fejlődés híve
vagy. de a mi munkánk által.
D. Sölle nyomán
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20151005.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-10-05
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése