Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis
Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a
csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre,
és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így
szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" Ezt
pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog
tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon
valami keveset" – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy
fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?"
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!" Sok fű volt azon a
helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a
férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a
letelepedett embereknek; ugyanígy a halból is, amennyit csak akartak.
Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a
maradékot, hogy semmi se vesszen kárba." Összeszedték, s tizenkét kosarat
töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik
ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így
beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön." Mikor Jézus
észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal
királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15
Elmélkedés:
Kevés a kenyér?
Wass Albert: Te és a világ című írásából származik a következő idézet:
„Gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni veled, hogy nincs
Isten. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket
szerettél. Mert kevés a kenyér és sok a nyomorúság."
Az író nagy éleslátással fogalmazza meg az alapvető emberi igényeket és
azok hiányát. Biztonságra vágyunk, de sok esetben elbizonytalanodunk és
kicsúszik alólunk a talaj, ezt jelenti, hogy romokban hever az otthonunk,
a házunk. Vágyakozunk arra, hogy szeressünk másokat és mások szeressenek
minket, de magányosnak, elveszettnek érezzük magunkat, ha elveszítjük
szeretteinket. Ha nincs meg a mindennapi élelmünk és megélhetésünk, akkor
végtelenül nyomorúságosnak tartjuk az életünket. E hiányokat
megtapasztalva sokan arra a következtetésre jutnak, hogy nincs Isten, mert
ha létezne, akkor gondoskodna biztonságunkról, megmutatná szeretetét
irántunk és megadna mindent, ami a földi élethez szükséges. Az még csak a
kisebb gond, ha valaki így gondolkodik, de az már nagyobb, hogy másokkal
is el akarja hitetni, hogy ezen gondok, problémák azt jelzik, hogy Isten
nem létezik.
Kár volna tagadnunk az életünkben jelenlévő nehézségeket. Azt is kár volna
tagadni, hogy a társadalomban sokféle módon jelen van az egyenlőtlenség,
az igazságtalanság. Az viszont már nem logikus, hogy ezek a jelenségek azt
mutatják, hogy egy Isten nélküli világban élünk. Miként mi, ugyanúgy Isten
is látja ezeket a problémákat, és segít is ezeken, de ezt csak a hívő
veszi észre.
Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy útja során Jézus számos emberi
problémával és betegséggel találkozott, ezeket észrevette és segített az
embereken, olykor csodával szüntetve meg a bajt. Ennek egyik példája a
csodálatos kenyérszaporítás esete, amelyet a mai vasárnap evangéliumában
olvasunk. A felé igyekvő néptömeget meglátva Jézus veszi észre, hogy ezek
az emberek éhesek, valamilyen módon gondoskodni kell számukra élelemről.
Ezért kérdezi: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" (Jn
6,5). Fülöp apostol arra gondol a Mester kérdése hallatán, hogy talán
lehetne számukra kenyeret venni, de most rengeteg kenyérre volna szükség.
Fülöp kijelentéséből inkább a lemondás, a beletörődés érződik, úgy
gondolja, hogy olyan helyzetbe kerültek, amit nem lehet, nem tudnak
megoldani. A szükséghelyzetben megoldást kereső Péter apostol már tovább
jut, mint Fülöp, ő már felajánlja „az emberi keveset," az öt kenyeret és a
két halat, amelyet majd Jézus az ő isteni hatalmával képes sokká
változtatni. Ő már látja, hogy kevés a kenyér, de nagy a nyomorúság, nagy
a szükség, mert sok az éhes ember.
Ők legalábbis így értékelik a helyzetet, mert még nem sejtik mire készül,
nem tudják mire képes Jézus. Ő pedig csodát tesz, elegendő élelmet ad a
több ezer embernek. Valóban kevés a kenyér? Isten kezében nem. Ha az ő
kezébe adjuk azt a keveset, ami a miénk, akkor már nem lesz kevés, hanem
elegendő lesz. Valóban nagy a nyomorúság? Lehet, hogy mi kilátástalannak
látjuk a helyzetet és nem tudunk megoldást, de ha bízunk Isten
segítségében, meg fogjuk tapasztalni az ő gondoskodását.
Csak az a kérdés, hogy van-e bátorságom odaadni neki az öt kenyeret és a
két halat?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Mindazok, akik megtapasztalták az általad
véghezvitt csodát és ettek a megszaporított kenyérből, később is várták,
hogy megismételd cselekedetedet és újból kenyeret adj nekik. Tanítványaid
később is vágyakozhattak arra, hogy újra egyenek abból a kenyérből,
amelyet egyedül te vagy képes adni. Vágyukat beteljesítetted, amikor az
utolsó vacsorán kenyeret adtál nekik s a kenyérben saját testedet. Add
nekünk mindig az élő kenyeret, s e kenyérben önmagad, hogy örök életünk
legyen!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150726.mp3
References
Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-26
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése