2015. június 28., vasárnap

[Evangelium] 2015-06-28

2015. június 28. – Évközi 13. vasárnap

Abban az időben:
Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy
tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga
elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte:
„Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és
éljen!" Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok
orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte,
de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott
a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában:
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok." És azonmód megszűnt a
vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban
észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és
megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?" Tanítványai ezt válaszolták:
„Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?" De ő
mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve
előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és
őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited
meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy
egészséges!"
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték:
„Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?" A hír hallatára Jézus így
bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!" Péteren,
Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy
vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok
siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok
itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." Azok kinevették.
Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját,
anyját, s kísérőivel együtt bement, ahol a gyermek volt. Megfogta a
kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm", ami annyit jelent:
„Kislány, mondom neked, kelj föl!" A kislány azonnal fölkelt, és járni
kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a
csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne
tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés:

Hit és alázat
Két csodáról olvasunk a mai evangéliumban: Jairusnak, a zsinagógai
elöljáró leányának feltámasztásáról és a vérfolyásban szenvedő asszony
gyógyításáról. A két történetnek több közös eleme van. A kislány tizenkét
esztendős volt, az asszony pedig tizenkét éve szenvedett betegségében. Az
apa Jézus érintésétől várja a gyógyulást, ezért hívja őt lányához: „Jöjj,
tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!" (Mk 5,23). Az asszony
szintén az érintésben hisz, attól várja gyógyulását, hogy megérintheti
Jézust. Mindketten kifejezik alázatukat. Jairus az Úr lába elé borulva
esedezett lánya életéért, az asszony pedig megelégszik egy érintéssel.
Nézzünk a látható, külső cselekmények mögé! A mozdulatok és az érintések
mögé. A határokat ledöntő érintések mögé. Az asszony betegsége azt
eredményezte, hogy nem érintkezhetett az emberekkel. Minden, amihez
hozzáért, az a mózesi törvények szerint tisztátalanná vált. Az emberek
kerülték a vele való érintkezést. Testében ott vannak a tizenkét éve tartó
„kellemetlen kezelések" nyomai, lelkében tizenkét éve tornyosodik a
csalódás, amely szinte már a gyógyulás reményét is elveszi tőle.
Tulajdonképpen tizenkét éve lelki halott, kiközösített, megvetett. Amikor
Jézus érkezéséről hall, felismeri élete nagy lehetőségét. Félreteszi
félelmeit és csalódásait, nem törődik azzal, hogy esetleg szégyellnivaló
helyzetbe kerül, nem érdeklik többé a törvényi tiltások, mert ő meg akar
gyógyulni, és itt jön az, akitől gyógyulását reméli. Abban bízik, hogy ha
most legyőzi a határokat, akkor meg fog szűnni sok éve tartó baja. A tömeg
sem akadályozhatja meg őt abban, hogy Jézus közelébe kerüljön és
megérintse az Úr ruháját. És a csoda, amiben hitt és amit remélt
megtörténik, azonnal megszűnik betegsége.
Jairus lányának esete hasonló. A kislány már halott, amikor Jézus a
házukhoz ér. A halottakkal való érintkezést a törvény tiltotta, nehogy
valaki tisztátalanná váljon. De Jézus nem törődik ezekkel a szabályokkal.
Bemegy a halott szobájába és megérinti. Nem csupán egy óvatos érintésről
van szó, hanem határozottan megfogja a kislány kezét és felsegíti őt.
A hit kapcsolja össze a gyógyítást kérő megbecsült elöljárót és a
gyógyulásában bízó megvetett asszonyt. Az elöljáró saját szemével
láthatta, hogy mit eredményez Jézus megérintése, tudniillik az asszony
azonnali gyógyulását. Jézus magyarázatából a gyógyulás hátterét is
megismeri: „Leányom, hited meggyógyított téged" (Mk 5,34). Éppen a
legjobbkor jött számára ez a megerősítő tanítás, mert hamarosan
megérkeznek házából a szolgák a lánya halálhírével. Túlzás volna azt
gondolnunk, hogy Jairus hitt Jézus halottakat életre keltő erejében. Ő
csak abban hitt, hogy egy beteget, az ő lányát meg tudja gyógyítani. Ezért
ekkor már kifejezetten neki szól az Úr bátorítása: „Ne félj, csak higgy!"
(Mk 5,36). Éppen az imént látta, hogy mit eredményez a hit, de mégis
szükséges az ő hitének megerősítése, hiszen már nem egy beteg kislány
meggyógyítása a kérdés. A lány meghalt. Mit tud Jézus ilyen helyzetben
tenni? A csoda pedig megtörténik, Jézus visszahívja az életre a kislányt.
Hittel és alázattal kérem-e életem határhelyzeteiben Isten segítségét?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az élet forrása és az élet ajándékozója!
Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a
bajban és a betegségben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád
forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, hanem
higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet
veszélyben, ha veled élünk és veled halunk, mert feltámadásodnak is
részesei leszünk. Vezess minket az üdvösségre!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-06-28
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150628.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum