2015. május 4., hétfő

[Evangelium] 2015-05-04

2015. május 4. – Hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és
teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám
is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki."
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk
akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?" Jézus így folytatta:
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt,
hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem
tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az
enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani,
amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben
küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt,
amit mondtam nektek."
Jn 14,21-26

Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus kijelentette, hogy az szereti
őt, aki ismeri és teljesíti parancsait. Láthatjuk tehát, hogy az Isten
iránti szeretet nem csupán egy érzés vagy esetleg egy azt megerősítő
szóbeli vallomás, hanem tettekben megnyilvánuló magatartás az ember
részéről. Ha Jézus parancsai szerint élek, azaz engedelmeskedem Istennek,
meg fogom érezni Isten szeretetét. Ebben a példa számomra Jézus szeretete,
azaz a Fiú engedelmes szeretete a mennyei Atya iránt. Egész életének ez a
mozgatója. Minden szava, de főként minden cselekedete az Atya iránti
engedelmes szeretetből fakad.
Mit jelent Jézus parancsa szerint élni? Hogyan ismerhetem meg, hogy mit
kíván tőlem az Úr? A válasz egyszerű: ha az evangélium igazságából és
igazsága szerint élek, akkor felismerem Jézus személyében az Üdvözítőt,
életem megváltóját, az igazság kinyilatkoztatóját és a szeretet forrását.
Felismerem az Úr jelenlétét az életemben, amely annak igazolása, hogy
ígérete valóra válik, azaz velünk van, velem van életem során, bennem él a
Szentháromság. Ez az ígéret azonban Jézus szava szerint csak azoknak szól,
akik valóban hisznek benne, igazi szeretetet hordoznak szívükben és abból
jótettek fakadnak.
A szeretet megvallása és gyakorlása boldoggá tesz.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenem, ha őszintén nézem magamat, talán nem is akarok kisszerűségemből
kiemelkedni. A könnyebb utakat választom, pedig Te hegyekre hívsz engem.
Gyorsan szeretnék előre jutni, pedig Te lépésről lépésre való előmenetelt
kívánsz tőlem. Nem szeretem lekötni magamat, pedig Te hűséget kívánsz
tőlem. Én a pillanat boldogságát keresem, Te pedig örök üdvösségemet
tartod szem előtt! Irgalmazz nekem!
Josef Busch

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-04
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150504.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum