2015. április 9., csütörtök

[Evangelium] 2015-04-09

2015. április 9. – Csütörtök

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton
történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg
ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük, és köszöntötte őket:
„Békesség nektek!" Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet
látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad
kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok.
Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint
látjátok, nekem van." Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De
örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt
hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat.
Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket
mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak,
amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak."
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így
folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap
fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell
hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek."
Lk 24,35-48

Elmélkedés:

Az emmauszi tanítványok története után ma újabb megjelenésről olvasunk az
evangéliumban. A feltámadt Krisztus megmutatja magát az apostoloknak. Az
elbeszélés első lényeges eleme, hogy Jézus testi valóságában mutatkozik
meg, beszél az apostolokhoz és a szemük láttára eszik. Ugyanakkor ebből a
szempontból a legfontosabb jelek a sebhelyek, amelyeket megmutat nekik. A
sebek, amelyeket bántalmazása, kereszthordozása és kereszthalála során
szerzett bizonyítékul szolgálnak a jelenlévők számára, hogy valóban az Úr
áll előttük testi valóságában, és nem egy szellemet vagy kísértetet
látnak. Félelmük, rémületük érthető, mert erre a fordulatra, tudniillik a
feltámadásra nem számítottak.
Lukács leírásának másik fontos eleme az, hogy az ószövetségi prófétai
jövendölések teljesedtek be Jézus sorsában, szenvedésében és halálában.
Jézus kifejti számukra e jövendölések értelmét, amelyek egyértelműen
igazolják, hogy az események nem véletlenszerűen történtek, nem csupán az
emberi gonoszság irányította azokat, hanem minden Isten terve szerint
történt, aki ilyen módon látta jónak megvalósítani a megváltást.
A harmadik lényeges eleme a leírásnak a Krisztustól kapott küldetés:
mindazok, akik találkoztak a Feltámadottal, azt a küldetést kapják, hogy
legyenek a feltámadás tanúi és hirdetői. Én is ezt a küldetést kapom.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, Te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékezetét
hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk,
hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Amen.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-09
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150409.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum