2015. február 5., csütörtök

[Evangelium] 2015-02-05

2015. február 5. – Csütörtök

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta
nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret,
sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot
ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott
addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is
rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük." Azok elmentek, s
hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, éAbban az
időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket,
hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik,
hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem
tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne
vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott
addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is
rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük." Azok elmentek, s
hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal
megkenve sok beteget meggyógyítottak. s olajjal megkenve sok beteget
meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés:

Jézus küldetése az volt, hogy szavaival és cselekedeteivel (csodáival)
hirdesse Isten országát. Márk evangélista úgy mutatja be a tanítványok
missziós útra küldését, hogy ez Jézus küldetésének folytatása. Jézus
szavaiban és tetteiben egyaránt észrevehető az ő isteni ereje, amelyből
most átruház a tanítványokra. Az ő nevében, az ő erejével képesek lesznek
hasonló csodákra. Indulásuk előtt Jézus nevelő szándékú buzdítást mond
nekik. Arra kéri őket, hogy bízzanak abban az erőben és hatalomban, amely
tőle származik. Ne támaszkodjanak a különféle eszközök vagy a pénz
nyújtotta evilági biztonságra, hanem bízzanak őbenne. Azt, hogy a
tanítványok valóban megbíztak Mesterük szavában, tevékenységük eredménye
bizonyítja: képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyulnak a betegek.
Isten országának egy újabb titkával találkozunk itt, tudniillik azzal,
hogy Isten emberekre bízza, hogy jeleket tegyenek, Jézus embereket bíz
meg, hogy tanítsanak és gyógyítsanak. Érdemes észrevennünk Jézus megbízó
szavának parancs jellegét. A tanítványok nem választhatnak, hogy indulnak
vagy sem, hanem örömmel engedelmeskednek az Úr felszólításának. A kor más
tanítóinál, a rabbiknál a tanítvány egy hagyományt ad tovább, azt, amit
megtanul mesterétől. Jézus és tanítványai esetében többről van szó, hiszen
az Isten országa hirdetésében és megvalósításában vállalnak részt a
megbízottak.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó, élet Ura, add meg, hogy életünk minden szakaszát ajándékként
értékeljük, mert telve van további ígéretekkel! Szeretettel valósítsd meg
ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba
veszel minket.
És ha eljön a végső „átmenet" pillanata, add, hogy derűs szívvel
induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a
hosszú keresés után Veled találkozhatunk, újra megtalálunk minden igazi
értéket, amit itt a földön megismerhettünk. Akkor újra találkozhatunk
mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.
II. János Pál pápa

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-02-05
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150205.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum