2014. december 7., vasárnap

[Evangelium] 2014-12-07

2014. december 7. – Advent 2. vasárnapja

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta
megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A
pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé
ösvényeit." János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a
bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden
lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán
folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette
körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön,
hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a
saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel
keresztel majd meg benneteket!"
Mk 1,1-8

Elmélkedés:

Nézz szembe önmagaddal!
Néhány éve az adventi koszorút a templom számára az egyik minisztráns
édesanyja ajánlotta fel, aki történetesen virágkötőként dolgozik. A
köszönet mellett azt a ráadás ajándékot kapta, hogy az egyik adventi
vasárnapon a szentmise kezdetekor ő gyújtotta meg a gyertyákat. Azon a
napon a szokásosnál korábban érkezett, hogy ellenőrizze a koszorút.
Megigazította a fenyőágakat és a díszítésként szolgáló terméseket,
végigsimította a szalagokat, kicsit fordított a koszorún, majd
távolabbról, a hívek szemszögéből is megnézte az eredményt. Láthatóan
elégedett volt a látvánnyal, de azért visszalépett a koszorúhoz, s kezével
sorra megérintette a díszeket. Már nem volt mit igazítani rajtuk, nem is
ezért álldogált a koszorú mellett csendben szemlélve azt. Láthatóan
elgondolkozott. Talán az idő, az évek múlásán. Talán gyerekkorára gondolt,
amely már csak emlék számára. Talán arra gondolt, hogy újra itt az advent,
ismét elmúlt egy esztendő, mennyi minden változott ezen idő alatt. Az
adventi koszorú viszont nem változott az évek, évtizedek során, nem ment
ki a divatból, s a divat sem változtatott rajta semmit. Teljesen
hagyományos, egyszerű koszorú fenyőágakból, három lila és egy rózsaszín
gyertyával, pontosan olyan, mint gyerekkorában. „Tökéletes" - lépett mellé
a kisfia, aki talán már kissé unta, hogy édesanyja ennyit bíbelődik a
koszorúval, s aki most nem gondolt arra, hogy sok év múltával is vissza
fog emlékezni erre a pillanatra, édesanyjára, a koszorú gyertyáira,
gyermekkora adventjeire. Ő most még nem gondolhat a múltra, hisz nincs
neki, a jövőre pedig nem gondol, mert még gyerek.
Az adventi időszak szembesít minket az idő múlásával és szembesít
önmagunkkal. Környezetünk, a világ változását észrevesszük és tudomásul
vesszük, de mintha nem akarnánk tudomást venni arról, hogy közben mi is
változunk, ezért szeretnénk az időt megállítani vagy talán meg is
fordítani. Az advent szembesít önmagunk múltjával, és a jövőről való
gondolkozásra késztet minket.
A múlt és a jövő tengelyében áll Keresztelő János, akiről advent 2.
vasárnapján az evangéliumban olvasunk. János egyrészt visszatekint a
múltba, másrészt előrenéz a jövőbe. Visszatekint a régi időkre, felidézi a
régmúlt idők prófétai jövendöléseit, elgondolkozik Istennek a múltban tett
ígéretéről a Messiás jövetelével kapcsolatban. János megtérést hirdet és a
bűnbánat keresztségében részesíti a hozzá érkezőket. A bűnbánat mindig
önmagunkkal és múltunkkal való szembenézésből fakad. Ugyanakkor a
Keresztelő a jövő felé néz és a jövő felé irányítja a figyelmet. A
hamarosan érkező Jézusra, a Megváltóra figyel, akiben beteljesednek a
múltban tett ígéretek. A Szentlélekkel keresztelő Jézusról beszél, s ezzel
ő is egy jövőre vonatkozó ígéretet fogalmaz meg. Isten Lelke ugyanis
mindig a jövő felé fordít minket, a ránk váró feladatokra, küldetésre
irányítja gondolatainkat.
A mai vasárnapon adventi koszorúnkon meggyújtjuk a második gyertyát.
Legyen ez az önmagunkkal való szembenézés gyertyája! Gondolj arra, hogy ma
Keresztelő János hozzád szól, neked hozza el Isten üzenetét! Nézz szembe
önmagaddal, múltaddal és jövőddel!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést
vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy
szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts
felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel
változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben
való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit
vársz tőlem a jövőben!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-07
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141207.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum