2014. július 29., kedd

[Evangelium] 2014-07-29

2014. július 29. – Kedd, Szent Márta

Abban az időben: A zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy
vigasztalják őket testvérük miatt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus
jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz:
„Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy
most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked." Jézus ezt felelte neki:
„Testvéred fel fog támadni!" Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a
feltámadáskor, az utolsó napon." Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás
és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és
hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?" Márta ezt válaszolta
neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a
világba jön!"
Jn 11,19-27

Elmélkedés:

Amikor Jézus megérkezik barátja házába, Lázár már négy napja halott. Lázár
testvére, Márta azzal fogadja Jézust, hogy biztosan minden másként történt
volna, ha néhány nappal korábban érkezett volna. Márta ezzel egyrészt
kifejezi Jézus rendkívüli erejébe vetett személyes hitét, másrészt
bizonyára a jelenlévők véleményét is tolmácsolja, akik szintén azt
gondolták, hogy a csodáiról híres tanító megakadályozhatta volna Lázár
halálát. Sőt Jézus nem csupán gyógyító csodáival adott alapot ennek
feltételezéséhez, hanem azzal is, hogy korábban már két alkalommal is
hozott vissza a halálból embereket az életre. Márta ugyanakkor nem gondol
a mostani feltámasztásra. Ez Jézus különleges ajándéka lesz. Lázár
feltámasztásával Jézus isteni erejét bizonyítja, ugyanakkor előre jelzi
mindannyiunk sorsát, feltámadásunkat az örök életre.
Érdemes ismételten elolvasni Jézus és Márta párbeszédét. Az életről, a
halálról, a feltámadásról beszélgetnek. S e beszélgetés során Jézus
kinyilatkoztatást tesz önmagáról. Életnek és feltámadásnak nevezi magát. Ő
az, aki az életnek és a feltámadásnak az ajándékozója. Itt értjük meg az
újszövetség igazi újdonságát: Jézus valóban Isten, akinek hatalma van
életet adni az ember számára. Ennek lesz bizonyítéka a húsvéti esemény,
Krisztus feltámadása. Márta hitvallása már az egész Egyház hitét fejezi
ki. Jézusban hinni azt jelenti, hogy hiszek az élet Urában, aki a
feltámadás által új, örök életet ad az embereknek.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Áldott legyél, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled
semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy
eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki
kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi
szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy első zsengeként feltárod
előttünk a feltámadás reménységét!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140729.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Néhány friss információ a füzet-akcióról:
1. Örülök a számos pozitív visszajelzésnek és köszönjük az adományokat!
Előreláthatólag 14-15 ezer füzetet sikerül gyártatnunk és szétosztanunk
gyerekeknek. A felajánlások és igények figyelemmel kísérhetőek ezen az
oldalon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
2. A kedvezményezett plébániák papjai 30 szentmisét mondanak azokért, akik
adományukkal támogatták, támogatják a füzet-akciót.
3. Néhány érintett szülő jelezte, hogy vásárolna a füzetekből, mert
kisiskolás gyermeke szívesebben írna ilyen füzetekbe. Mivel árusítással
nem foglalkozunk, inkább megoldjuk valahogy a személyes küldést, de
ingyenesen. Ha nagyon akar, utólag adománnyal támogathat a szülő.
Szeretnénk az eredeti karitatív szándéknál maradni.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2014. július 28.
És itt az eredeti üzenet:
Idén nyáron egy új evangelizációs lehetőséget tervezek. Karitatív céllal
iskolai füzeteket készítünk és adományozunk gyerekeknek. Teljesen szabvány
füzetekre kell gondolni, négyféle változatban: első osztályos vonalazású,
négyzetrácsos, vonalas alsós és felsős. Az újdonság az benne, hogy a
borítója vallásos tartalmú, azaz gyermekek számára készült rajzzal,
egy-egy evangéliumi jelenettel az elején. Hittannak és más tantárgyaknak
egyaránt használható.
A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ. Az atyák részéről pozitív a
kezdeményezés visszhangja, mert a vallásos öntudat ilyen módon is
növelhető a gyerekekben.
Plébániákra és egyházi iskolákba juttatnánk el az iskolás gyerekek
számától függően nagyobb, néhány száz darab mennyiségben, a kiosztást ők
végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a postadíj többe kerülne, mint a
néhány füzet. A gyerekek természetesen ingyenes kapnák. Augusztusban
küldenénk mindenhová, hogy az iskolaév kezdetén osztható legyen. E
karitatív akcióval az evangelizáció mellett a hitoktatást is támogatnánk,
segítenénk.
Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ el, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható, vagy 20 gyermeknek jut 1-1 darab.
Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat!
Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2014. július 20.
A füzet akcióra szánt adományokat 2014. augusztus 10-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum