2014. július 28., hétfő

[Evangelium] 2014-07-28

2014. július 28. – Hétfő

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek
országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a
mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti
vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és
ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa
hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a
kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a
népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így
jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem
azt, ami titok volt a világ kezdete óta."
Mt 13,31-35

Elmélkedés:

A múlt heti evangéliumok kapcsán említettük, hogy Jézus példázatai
megszólítják a hallgatókat, cselekvésre ösztönöznek és bevonnak a
történésekbe. A mai evangéliumban Jézus további két példázatot mond a
mennyek országáról. Az elsőben kicsiny mustármaghoz hasonlítja Isten
országát, amely idővel hatalmasra nő, a másodikban pedig a kovászhoz, az
élesztőhöz, amely megkeleszti a tésztát.
E hasonlatok esetében sokkal többről van szó, mint beszédről és szavakról.
Amikor ugyanis Jézus szóbeli tanítást ad a mennyek országáról, ez az
ország mindjárt meg is valósul, amennyiben a hallgatóságban megindul az a
változás, hogy növekvő maggá, illetve élesztő kovásszá váljon. A szavak
elhangzásával és befogadásával elkezdődik az Isten országa, azaz mindjárt
növekedésnek indul a kicsiny mustármag és kelésnek indul a tészta.
A mustármag növekedése nagyon látványos és szinte hihetetlennek tűnik. Ha
manapság körülnézünk a hit terjedése és a vallásosság növekedése terén,
akkor talán nem látjuk ezt a váratlan növekedést. De elsősorban nem is
mennyiségi növekedésről van szó, hanem lelki fejlődésről.
A példázat arra ösztönöz, hogy befogadjuk a Jézustól hallottakat, s
ezáltal bennünk is növekedésnek induljon a mennyek országa. Engedem-e,
hogy Isten akarata lelki növekedést és a hit erősödését indítsa el bennem?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mária, reménység anyja, légy velünk! Taníts minket, hogy az élő Istent
hirdessük; segíts tanúskodnunk Jézusról, az egyetlen Üdvözítőről; tégy
minket szolgálatkésszé a felebarát iránt, befogadóvá a rászorulók iránt,
tégy az igazságosság megvalósítójává és egy igazságosabb világ
szenvedélyes építőivé; járj közben értünk, hogy úgy munkálkodjunk a
történelemben, hogy bizonyosak legyünk az Atya tervének teljesedésében. Az
új világnak Hajnala, mutasd meg, hogy a reménység anyja vagy, és virrassz
felettünk! Virrassz az európai egyház fölött: legyen az evangélium jó
közvetítője; legyen az igazi közösség helye; teljesítse küldetését, mely
arra szól, hogy hirdesse, ünnepelje és szolgálja a remény evangéliumát,
Béke Királynője, oltalmazd az emberiséget a harmadik évezredben! Virrassz
az összes keresztény fölött: járják hűségesen az egység útját a kontinens
egyetértésének kovászaként; virrassz a fiatalok fölött, akik a jövendő
reményei, hogy nagylelkűen kövessék Jézus hívását. Virrassz a nemzetek
vezetői fölött: a közös ház építését tekintsék feladatuknak, melyben
megbecsülik minden egyes ember méltóságát és jogait. Mária, ajándékozd
nekünk Jézust! Segíts, hogy őt kövessük és őt szeressük! ő az Egyház,
Európa és az emberiség reménye, ő velünk és közöttünk él Egyházában. Veled
együtt mondjuk: „Jöjj el, Úr Jézus!" (Jel 22,20) A dicsőség reménye,
melyet ő árasztott a szívünkbe, teremje meg az igazságosság és a béke
gyümölcseit!
Szent II. János Pál pápa

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140728.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Néhány friss információ a füzet-akcióról:
1. Örülök a számos pozitív visszajelzésnek és köszönjük az adományokat!
Előreláthatólag 14-15 ezer füzetet sikerül gyártatnunk és szétosztanunk
gyerekeknek. A felajánlások és igények figyelemmel kísérhetőek ezen az
oldalon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
2. A kedvezményezett plébániák papjai 30 szentmisét mondanak azokért, akik
adományukkal támogatták, támogatják a füzet-akciót.
3. Néhány érintett szülő jelezte, hogy vásárolna a füzetekből, mert
kisiskolás gyermeke szívesebben írna ilyen füzetekbe. Mivel árusítással
nem foglalkozunk, inkább megoldjuk valahogy a személyes küldést, de
ingyenesen. Ha nagyon akar, utólag adománnyal támogathat a szülő.
Szeretnénk az eredeti karitatív szándéknál maradni.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2014. július 28.
És itt az eredeti üzenet:
Idén nyáron egy új evangelizációs lehetőséget tervezek. Karitatív céllal
iskolai füzeteket készítünk és adományozunk gyerekeknek. Teljesen szabvány
füzetekre kell gondolni, négyféle változatban: első osztályos vonalazású,
négyzetrácsos, vonalas alsós és felsős. Az újdonság az benne, hogy a
borítója vallásos tartalmú, azaz gyermekek számára készült rajzzal,
egy-egy evangéliumi jelenettel az elején. Hittannak és más tantárgyaknak
egyaránt használható.
A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ. Az atyák részéről pozitív a
kezdeményezés visszhangja, mert a vallásos öntudat ilyen módon is
növelhető a gyerekekben.
Plébániákra és egyházi iskolákba juttatnánk el az iskolás gyerekek
számától függően nagyobb, néhány száz darab mennyiségben, a kiosztást ők
végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a postadíj többe kerülne, mint a
néhány füzet. A gyerekek természetesen ingyenes kapnák. Augusztusban
küldenénk mindenhová, hogy az iskolaév kezdetén osztható legyen. E
karitatív akcióval az evangelizáció mellett a hitoktatást is támogatnánk,
segítenénk.
Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ el, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható, vagy 20 gyermeknek jut 1-1 darab.
Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat!
Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2014. július 20.
A füzet akcióra szánt adományokat 2014. augusztus 10-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum