Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből
alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az
a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért." Vita támadt
erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?" Jézus
így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az
Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki
eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én
feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én
vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az
bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya
által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből
alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a
kenyeret eszi, örökké él!" Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58
Elmélkedés:
Egy kenyér, egy test
Ma, az Oltáriszentség ünnepén arra a kérdésre próbálunk választ találni,
hogy mi lehetett Krisztus szándéka az utolsó vacsorán végzett
cselekedetével? Miért akarta, hogy a kenyérben és a borban jelen legyen az
ő teste és vére? Miért parancsolta apostolainak, hogy az ő emlékezetére
ismételjék meg cselekedetét? Krisztus Urunk szándékát az őskeresztény idők
szertartásából, az imádságokból és az igehirdetésből ismerhetjük, valamint
mindenekelőtt a Szentírásból, pontosabban Máté, Márk, Lukács
evangéliumából és Pál apostol leveleiből, de ezek az iratok már tükrözik
az első keresztény közösségek imádságait és szertartásait is. Abban a
reményben keressük Krisztus szándékát, hogy ez megmutatja számunkra az
Oltáriszentség hatását, az Eucharisztia célját.
Jézus szándékai közül elsőként azt kell megemlítenünk, hogy ő azt
szeretné, hogy kapcsolatban legyünk vele. Nem csupán az imádságban vagy a
testvéri közösségben megtapasztalható lelki kapcsolatra kell gondolnunk,
hanem valóságos kapcsolatra. A csodálatos kenyérszaporítást követően már
nem az embereknek kiosztott kenyérről beszél Jézus, hanem arról az „élő
kenyérről," amit majd adni fog, tehát az Oltáriszentségről. Ezt mondja:
„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg
benne" (Jn 6,56). Láthatjuk, hogy nem valamiféle laza, felszínes
kapcsolatról van szó, hanem Krisztussal való egyesülésről. A szentáldozás
révén, Krisztus testének vétele által eggyé válunk ővele. Milyen
csodálatos ajándék ez számunkra! Jézus bennünk akar élni. Éltetni akar
bennünket. Valahányszor szentáldozáshoz járulunk, az Istennel való lelki
egyesülés vágyával tegyük ezt. Itt értjük meg azt, hogy miért nem szabad
úgy áldoznunk, hogy bűnben élünk: a szent Istenhez méltatlan az, ha mi
bűneinkhez ragaszkodva, bűnben élve közeledünk hozzá. A szentmisében erre
a bűn nélkül való közeledésre emlékeztet minket a bűnbánati liturgia.
Krisztus második szándéka az, hogy közösségre lépjünk a többi
kereszténnyel. Szent Pál apostol ezt írja a korintusiakhoz szóló
levelében: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel
mindnyájan egy kenyérből részesülünk" (1Kor 10,17). Az egyházatyák
írásaiban már a kezdeti időszaktól fogva jelen van a következő két jelkép:
miként a gabonaszemek az őrlés és a sütés után eggyé válnak, egy kenyeret
alkotnak, és ahogyan a szőlőszemek a préselést követően a bor levében
eggyé válnak, ugyanígy kell a Krisztus testét magukhoz vevő
keresztényeknek eggyé válniuk. Egymással eggyé válva alkotják az Egyház
közösségét. E ponton fedezzük fel, hogy az Egyház alapja az
Oltáriszentség. Egyház nélkül, közösség nélkül elképzelhetetlen az
Eucharisztia ünneplése. A szentmisében a Miatyánk közös imádkozása és ezt
követően az egymással való kiengesztelődés szertartása segít minket az
egymással való testvéri közösségre.
Jézus harmadik szándéka az, hogy lelkileg megerősítse azt, aki az ő testét
magához veszi. Ez akkor valósul meg, ha a szentmise nem csak Krisztus
áldozata, hanem az én áldozatom is. Nem csak Krisztus felajánlása, hanem
én is felajánlom magamat az Istennek. Nem csak Krisztus hálaadása, hanem
az én hálám kifejezése is Isten felé. Engednem kell tehát, hogy e szentség
szentté tegyen engem. Méltatlanságom tudatában, de a megszentelődés, a
lelki gyógyulás vágyával a szívemben vegyem magamhoz Krisztus testét. A
szentmisében ezt tudatosítja bennem a rövid ima: „Uram, nem vagyok méltó,
hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én
lelkem."
E szempontok segítsenek minket, hogy az Oltáriszentséggel kapcsolatban ne
csupán az ünnepélyességre és a külsőségekre figyeljünk, hanem annak lelki
hatásaira is!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben!
Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a
szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben
fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos
testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között
minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak
reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140622.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése