2014. május 19., hétfő

[Evangelium] 2014-05-19

2014. május 19. – Hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és
teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám
is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki."
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk
akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?" Jézus így folytatta:
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt,
hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem
tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az
enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani,
amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben
küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt,
amit mondtam nektek."
Jn 14,21-26

Elmélkedés:

Jézus földi tevékenységének egyik fontos eleme a tanítás. Útja során betér
a zsinagógákba tanítani, de az ünnepek alkalmával a jeruzsálemi templomban
is ezt teszi. Tanító beszédet intéz a néphez a hegyen vagy máskor a tóról
egy bárkából. Beszédmódja sok elemében megegyezik korának tanítói
módszerével, mégis több szempontból különbözik attól. A legfőbb különbség
talán az lehet, hogy míg a hivatalos tanítók saját véleményüket mondták a
törvénnyel és a parancsokkal kapcsolatban, addig Jézus azt hirdeti, amit a
mennyei Atya rábízott. Az Atyától kapott igazságot mondja el az
embereknek.
Ennek fényében sajátos értelmet nyer a mai evangélium kijelentése: „Aki
szeret engem, megtartja tanításomat" (Jn 14,21) – mondja Jézus. Aki Jézust
szereti, az a mennyei Atyát is szereti, hiszen az ő tanítását tartja meg.
A szeretet nem csupán egy emberi érzés, hanem cselekedetekben megvalósuló
jóság. Isten emberek iránti szeretete sem csupán egy érzés, hanem
Krisztusban testet öltő valóság. A megtestesülés Isten szeretetének a
cselekedete. Jézus pedig azzal bizonyította szeretetét az Atya iránt és
irántunk, hogy véghezvitte a megváltást szenvedése és halála által. Az
igazi szeretet azt jelenti, hogy mindent oda kell adni fenntartás nélkül.
Ezt teszi Jézus, amikor odaadja az életét. E végtelen szeretet indít engem
arra, hogy szeressem Istent.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mennyei Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy
tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a
szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet
ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében
mindenkit arra hív, hogy a Hozzád vezető utat járja.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140519.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Idén is lesz Ez az a nap! fesztivál a Budapest Sportarénában május 24-én.
Bővebb információ és jegyigénylés: http://ezazanap.hu/
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum