2014. március 28., péntek

[Evangelium] 2014-03-28

2014. március 28. – Péntek

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a
parancsok közül?" Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr,
a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb
parancsolat."
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az
Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes
szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat
pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres
áldozatnál."
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten
országától." Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés:

A bibliai teremtés-elbeszélés azt tanítja, hogy Isten szeretetből hozott
létre mindent, s az ember is az ő szeretetének köszönheti létét. A
bűnbeeséssel az ember ezt az isteni szeretetet utasította vissza. Amikor
Kain megöli testvérét, Ábelt, akkor az emberek közti szeretetkapcsolat
sérül meg. Az Istennel való szembefordulás következményeként megromlott az
emberek egymás közti kapcsolata is. Isten jósággal, irgalmassággal siet az
emberek megmentésére, amely Jézus megváltó halálában éri el tetőpontját.
Ezáltal az ember új lehetőséget kap Istentől, hogy szeretetben éljen vele.
Ennek mintájára kell nekünk is a szeretetre alapozva újjáépítenünk emberi
kapcsolatainkat. Erről szól az Isten- és emberszeretet parancsa.
Senki sem állíthatja, hogy nem tud a szeretet kötelességéről, hiszen Isten
törvénye a szívünkbe van írva. Az ember annak az Istennek a képmására lett
teremtve, aki maga a szeretet. S miként Isten minden tevékenységét a
szeretet vezérli, úgy a szeretetnek kell irányítania minden érzésünket,
gondolatunkat és cselekedetünket. Az igazi szeretet mindig egy másik
személy felé fordul: Isten felé vagy az embertárs felé. Az önzetlen
szeretet nem zárkózik önmagába, hanem megnyílik a másik felé, hogy őt
gazdagítsa. Természetesen nem elég csupán tudnom ezt, hanem minden nap
gyakorolnom kell, hogy szeretetem által növekedjen Isten országa.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható örök Isten, Mennyei Atyánk, tekints végtelen irgalmasságoddal
nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre! Könyörülj minden
keresztény hívőn, hiszen egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus önként
a bűnösök kezébe adta magát, s a szent keresztfán vérét hullatta értünk!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140328.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum