2014. március 24., hétfő

[Evangelium] 2014-03-24

2014. március 24. – Hétfő

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek,
hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok
özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat
hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük
egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő
özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt
Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán." Ezt hallva,
a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a
városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a
szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30

Elmélkedés:

Názáretben, ahol nevelkedett, Jézus a következő kijelentést teszi: „Egy
próféta sem kedves a maga hazájában" (Lk 4,24). Ezt hallván a názáretiek
rögtön haragra lobbannak ellene és az életére törnek. Ellenséges
magatartásuk Jézus szavainak igazát bizonyítja. Mi állhat a kedvezőtlen
fogadtatás hátterében? Miért viselkedtek így Jézussal? Feltehetően
egyszerűen nem akarták elhinni, hogy az a személy, aki a szemük láttára
nevelkedett fel városukban, most Istentől kapott küldetésére hivatkozva
tanítja őket. Úgy látszik, hogy könnyebb nekik okot találni az
elutasításra, mint megtérni és magukra vonatkoztatni a hallottakat.
Jézus az ószövetségi időkből hoz fel két példát arra, hogy a nép sok
esetben elutasította a prófétákat. Illés és Elizeus prófétákat említi,
akik Istentől egy-egy pogány személyhez kaptak küldetést.
A próféták esetében az elutasítás legfőbb oka az volt, hogy ha valaki
felismeri benne az Isten emberét, akkor meg kell változtatni az életét. Ez
pedig a megszokott, kényelmes élet feladását jelentette volna, amelyről az
ember nem szívesen mond le, s könnyebb megoldásnak tűnik elhallgattatni
azokat, akik Isten törvényeire figyelmeztetnek. Jézus is a próféták
sorsára jut abban a tekintetben, hogy elutasításban lesz része s az
életére törnek. Küldetése azonban éppen így teljesedik be, s halála örök
figyelmeztetés marad azok számára, akik letérnek Isten útjáról.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus, te egykor a kiválasztott apostoloknak megmutattad isteni
dicsőségedet. Mutasd meg most nekünk is, hogy életünk nehéz óráiban, a
szenvedések és a betegség közepette új erőt nyerjünk a kereszthordozáshoz.
Mutasd meg számunkra, hogy milyen sors, milyen dicsőség vár ránk a
feltámadást követően, ha kitartunk veled a szenvedésben. Segíts bennünket
az üdvösség útján!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140324.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum