2014. február 24., hétfő

[Evangelium] 2014-02-24

2014. február 24. – Hétfő

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta,
hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint
az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek
és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?"
Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat.
Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti,
földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már
kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták."
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek?
Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!" Erre odavitték
hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda
rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?" Ő azt
felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe
taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és
segíts rajtunk!" Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden
lehetséges annak, aki hisz!" Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek,
Uram, segíts az én hitetlenségemen!"
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a
szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek!
Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!" Erre (a
gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment
belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték:
„Meghalt!" Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra
állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a
tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?"
Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak
imádsággal és böjtöléssel."
Mk 9,14-29

Elmélkedés:

Miközben Jézus a hegyen tartózkodott három kiválasztott apostolával, többi
tanítványa azzal próbálkozott, hogy egy fiúból kiűzzék a gonosz lelket.
Ami Jézusnak korábban többször sikerült, az apostoloknak most nem. A
történteket a fiú apja meséli el Jézusnak, s immár az ő segítségét kéri.
Jézus válaszából úgy tűnik, hogy a hitetlenséget jelöli meg a
sikertelenség okaként, bár ez inkább a tömegeknek szól és nem az
apostoloknak. Miután az apa kifejezi hitét, azaz kinyilvánítja, hogy hisz
abban, hogy Jézus képes csodát tenni isteni erejével, megtörténik a
gyógyulás. Megtapasztalja annak igazságát, hogy minden lehetséges annak,
aki hisz.
Mivel az apostolok korábban megbízást kaptak Jézustól a gonosz lelkek
kiűzésére és missziós útjuk alkalmával ezen a területen sikereik voltak,
ezért jogosan várnák most is az eredményt. Meglepődnek saját
tehetetlenségükön, s ezért kérdezik meg Mesterüktől, hogy most miért nem
tudtak gyógyítani? Jézus válasza azt sugallja, hogy a gyógyítás feltétele
az isteni hatalomra való teljes és feltétlen ráhagyatkozás, amelyet az
imádság jelképez. A csoda tehát nem az emberi erőfeszítés eredménye, hanem
azt mindig Isten teszi. Ha imádságainkban képesek vagyunk teljesen Istenre
hagyatkozni, megtapasztalhatjuk Isten csodáit. A történet figyelmeztessen
arra is, hogy a gonosszal szembeni küzdelmeimben Isten nem hagy magamra.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy
elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és
kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt
a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és
minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel
valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval
és a Szentlélekkel!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140224.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum