2014. február 11., kedd

[Evangelium] 2014-02-11

2014. február 11. – Kedd

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó
Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis
mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók
ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így
tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek,
míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így
például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik
tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?"
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás,
amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van
tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi
parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi
hagyományokhoz ragaszkodtok."
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a
magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat
és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti
ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának:
amivel segíthetnélek téged, az „korbán" vagyis Istennek szentelt áldozati
adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja
érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és
még sok más ehhez hasonlót tesztek."
Mk 7,1-13

Elmélkedés:

Napjainkban, amikor sokan nem tartják tiszteletben a törvényeket és
azokban csupán személyes szabadságuk korlátozását látják, bizonyára
szívesen felhasználnák egyesek érvként Jézus példáját, hiszen a farizeusok
megítélése szerint ő sem tartotta meg a törvényeket. A mai evangéliumban
éppen ezt vetik Jézus szemére ellenfelei, akik egyébként arra törekszenek,
hogy mindent pontosan betartsanak, amit a törvény előír számukra. Jézus
valójában nem a mózesi törvényt, hanem azt a farizeusi hagyományt
utasította el, amelyet a törvényben megjelenő isteni szándék elébe
helyeztek. A farizeusok jól tudhatták, hogy nem csupán bizonyos előírások
megtartásáról vagy nem megtartásáról van szó, hanem arról, hogy kinek van
joga a törvények magyarázatához. Jézus, mint Isten jogot formál arra, hogy
a törvény hiteles értelmezőjeként lépjen fel, s azt kéri tőlünk, hogy az
emberi hagyományoknál tartsuk fontosabbnak az isteni törvények
megtartását.
Jézus tehát nem törli el az előírásokat, hanem rávilágít azok értelmére.
Az isteni parancsokat állítja az első helyre, amelyek az emberi törvények
alapját képezik. A vallási előírások pontos megtartása teljesen hiábavaló,
ha nem az Isten iránti szeretetből fakad vagy ha erre hivatkozva valaki
nem segít embertársának. A kétszínűség és a látszatra törekvés
mindannyiunkat megkísért. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy
készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket
rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben,
a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és
örömben.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140211.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum