2013. december 8., vasárnap

[Evangelium] 2013-12-08

2013. december 8. – Advent 2. vasárnapja

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így
tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!" Ő volt az, akiről
Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és
vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán
vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá
megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított
benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a
bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt
gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a
kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a
fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem
terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam
jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő
Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a
lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát
pedig olthatatlan tűzben elégeti!"
Mt 3,1-12

Elmélkedés:

Gyermek és felnőtt
Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a felnőttek hogyan tekintenek
a gyermekekre. Ma, advent 2. vasárnapján azzal folytassuk gondolatainkat,
hogy a gyermekek hogyan élik meg saját gyermekkorukat. Tévedés volna azt
gondolnunk, hogy ha felidézzük saját gyermekkorunkat, akkor választ kapunk
a kérdésre. Mert mást jelent gyermekként átélni ezt az életszakaszt és
mást jelent felnőttként visszaemlékeznünk rá. Ennek igazságát éppen a
gyermekek és a felnőttek közti konfliktusok igazolják. Ha a felnőttek egy
bizonyos helyzetben pontosan át tudnák élni, amit egy gyermek átél, akkor
nem kényszerítenék akaratukat a gyermekre. Ha valóban a gyermekek helyébe
tudnák magukat képzelni, akkor könnyen kizárhatnák a problémák és
veszekedések forrását. Mást akar a gyermek és mást a felnőtt. Mást tart
jónak a gyermek és mást a felnőtt. Könnyű volna a kérdést elintéznünk a
gyermekek tapasztalatlanságával és a felnőttek élettapasztalatával, de hol
van akkor a szabadság? Mert a gyermek szabadságra törekszik, szabadon
akarja felfedezni a világot és szabadon akarja kifejezni érzéseit, amikor
találkozik a világgal és a másik emberrel. Szabadságra törekszik, de nem
képes önálló életre, a felnőttek segítségére, gondoskodására szorul.
Átérzi gyengeségét és tehetetlenségét, s közben arról álmodozik, hogy
mindenre képes, egyedül megoldja a feladatokat, nincs lehetetlen számára,
szóval arról álmodozik, hogy felnőtt. Csodálkozva fedezi fel a világot,
észrevesz olyat is, ami a felnőtteknek fel sem tűnik. A gyermek önfeledten
játszik, mintha nem ismerné a veszélyt. Lássuk be: felnőttként titkok
ezreivel találkozunk, amikor meg akarjuk ismerni a gyermekek világát.
És térjünk most át egy nagy ugrással a Jézus nevű gyermekre, akinek
születését várjuk. Az evangéliumok által megőrzött első szavait 12 éves
korából ismerjük, amikor a jeruzsálemi zarándoklat után aggódva keresik
szülei: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell
lennem?" (Lk 2,49). Ez az egyetlen mondat maradt ránk a gyermek Jézustól,
ezt követően akkor halljuk újra beszélni, amikor mintegy harminc esztendős
korában megkezdi nyilvános működését, tanítását a nép körében. A jelenet
sokat elárul Jézus öntudatáról, arról, hogy gyermekként a mennyei Atyát
tartotta Atyjának. Hallatlan, hogy egy 12 éves fiú ilyet mer mondani.
Mária és József nem is értették, mit akart ezzel mondani (vö. Lk 2,50).
Felnőtt korában, amikor vándortanítóként járja a városokat, szintén
megfigyelhető erős, határozott öntudata. Isteni hatalommal tanít, isteni
tekintéllyel értelmezi a törvényeket, isteni erejével tesz csodákat,
magának tulajdonítja a bűnök megbocsátásának isteni képességét. Mindezek
után nem kell csodálkoznunk azon, hogy lassanként megfogalmazódik ellene a
vád: ember létére Istenné teszi önmagát. Itt már arra a területre érünk,
hogy ki fogadja el Jézus személyét, ki hisz benne és az ő istenségében,
illetve hogy ki utasítja el őt. Jézus öntudatában nincs semmi nagyképűség,
beképzeltség, nagyzolási mánia vagy hatalomvágy. Ő szegény és hontalan,
ezt éppen születésének története, valamint ezt követően az egyiptomi
menekülés bizonyítja. Élete szinte az első pillanattól kezdve veszélyben
van, a királyi hatalmát féltő Heródes az életére tör. De semmiféle veszély
nem térítheti el küldetésétől, amit az ő Atyja bízott rá. Szerény és
szolgaként él az emberek között.
Az elmúlt héten megkezdett személyes elmélkedésünket folytassuk ezen a
héten azzal, hogy mit gondolunk Jézusnak, mint Isten Fiának személyéről.
Igen, itt most mi magunk is döntéshelyzetbe kerülünk, miként Jézus
kortársai. Elfogadom-e, hogy Jézus által Isten szól hozzám, közli velem,
nyilatkoztatja ki számomra igazságát? Akarok-e az általa hirdetett új
törvény, a szeretet parancsa szerint élni? Hiszek-e abban, hogy egykor
véghezvitt csodáiban és napjainkban tapasztalható kegyelmi segítségében
Isten emberek iránti jósága mutatkozik meg? Hiszek-e abban, hogy bűneim
megbocsátásával új úton indít el engem? Hiszek-e abban, hogy Jézus
Megváltó és Üdvözítő, valóságos Isten és valóságos ember? Hiszem-e, hogy
Jézus az Isten Fia?
A mai evangélium szerint Keresztelő János ezt hirdette: „Térjetek meg,
elközelgett a mennyek országa!" (Mt 3,1). Kész vagyok-e a megtérésre és
arra, hogy az életemben megvalósuljon a mennyek országa, amely Jézus
Krisztus születésével kezdődött?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus! Te mindennap, minden pillanatban jössz hozzánk. Szívünk
ajtaján kopogtatsz, szeretnél belépni életünkbe. Én mégis sokszor észre
sem veszem érkezésed, nem hallom hangodat, nem ismerem meg arcodat.
Megfeledkezem arról, hogy szegény, rászoruló, szerencsétlen emberek
alakjában érkezel. Taníts engem a türelmes, reményteli, örvendező
várakozásra. Taníts arra, hogy úgy várjalak, ahogyan a kismamák várják
gyermekük születésének pillanatát. Érintsd meg szívemet! Töltsd be
vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131208.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum