2013. október 17., csütörtök

[Evangelium] 2013-10-17

2013. október 17. – Csütörtök

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik
síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek!
Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és
egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem
hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk.
Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot
kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől,
Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület
között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt
a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát.
Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok."
Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy
felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon
fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel
vádolhatják.
Lk 11,47-54

Elmélkedés:

Jézus farizeusokhoz szóló beszéde folytatódik a mai evangéliumban. Ismét
kemény szavakkal beszél arról, hogy nemzedéke felelősséggel tartozik a
korábbi időkben megölt prófétákért. A felelősséget azonban nem csak a
gyilkosságokért kell vállalniuk, hanem azért is, mert nem hallgattak Isten
küldötteinek, a prófétáknak szavára és nem tértek meg. Gonosz
cselekedeteikért és a lelki megtérés elmulasztásáért egyaránt
felelősséggel tartoznak. Jézus szavai a múlt cselekedeteire vonatkoznak.
De miért mondja azt, hogy kortársait vonják felelősségre elődeik bűnei
miatt? Jézus előre látja, hogy saját nemzedéke ugyanabba a hibába esik,
mint a korábban élők. Akikhez beszél éppúgy megölik Isten Fiát, a mennyei
Atya küldöttét, mint elődeik Isten küldötteit, a prófétákat. S Jézus
nemzedéke éppúgy elmulasztja a megtérést, mint a korábbiak. Elutasításuk
oka az lehetett, hogy szívesebben választották a pillanatnyilag
könnyebbnek tűnő megoldást. Egyszerűbb volt elnémítani a prófétákat,
mintsem megváltoztatni életüket. A prófétai szó mindig arra
figyelmeztetett, hogy térjenek vissza a törvény megtartásához.
Jézus ítéletei nekünk is szólnak, ha nem hallgatunk Isten szavára és nem
tartjuk meg törvényeit. Milyen választ adok Isten hozzám intézett
üzenetére? Vigyázok-e arra, hogy ne váljak önteltté, elbizakodottá?
Elindulok-e a megtérés útján?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink
minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus
Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a
bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak
útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és
viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással
emlékezünk meg.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131017.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum